Sztárok

Rékasi Károly fia már másképp lázad

Rékasi Károly fia, Zsigmond egy kicsit lenyugodott, és már más fegyverekkel harcol, mint eddig. Hamarosan könyve jelenik meg.

A 17 éves Rékasi Zsigmond ellen meghosszabbították a garázdaság és rongálás miatt áprilisban indult nyomozást, de a fiú azóta már másképp küzd a rendszer ellen.

Détár Enikő  és Rékasi Károly fia szülei válása után pár évvel fordult a politika felé, és több tüntetésen is részt vett. A fiúnak nemsokára megjelenik első, Lázadások éjszakája című verseskötete.

„Mindig is céltudatos, önfejű lurkó voltam, egyetlen módon tudtak megfékezni a szüleim: felnőttként megbeszéltek velem mindent, és észszerű keretek között szabadságot adtak nekem. Küzdelmes lehetett velem, de engedték, hogy rövid idő alatt sok mindent megtapasztaljak. Kapcsolatba kerültem jobboldali és keményvonalas anarchistákkal is, aktívan megélhettem mindent, nem szóltak bele, féltve terelgettek csupán. Gyerekként nagy hülyeségeket is elkövettem, ilyenkor jelezték, hogy nem volt jó ötlet, de a gondolat szabadságát mindig meghagyták nekem” – mondta Rékasi Zsigmond, akinek a könyvében ebből a korszakából származó versek is olvashatók lesznek.

„A kötetem életem három évét öleli fel: kezdődik a fiatalkori lázadásokkal, majd a Renegátlástalan nevű mozgalom megalakításán át jutok el a szeretet hirdetéséig slam poetryvel, ami modern kori költészeti műfaj. A szüleim is örülnek, hogy nyugodtabb életre váltottam. Ma is érdekelnek a közélet eseményei, csak felhagytam a rendőrsorfalnak feszülős hőbörgéssel, mert rájöttem, az nem old meg semmit. A gondolat ereje sokkal nagyobb. Nincs is más választásom, amikor az ember ellen bűnelkövetés miatt nyomoznak, nem lenne szerencsés, ha újabb turpisság előkerülne” – mondta a Blikknek a harmadéves informatika szakos gimnazista.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top