Sztárok

Curtis leszerződött a TV2-höz

Curtis a TV2 ősszel induló nagyszabású show-műsorában bizonyít majd. Már nagyon készül rá, mi pedig kíváncsian várjuk!

Remek lehetőség lehet Curtis számára, hogy a TV2 már a botrányt megelőzően felkérte őt, hogy szerepeljen a Csak show és más semmi című műsorban. Így a szakmának, a közönségnek és önmagának is bebizonyíthatja, hogy képes összeszedni magát.

„Hihetetlenül jólesik, hogy ennyi rajongóm és barátom mellettem áll és támogat, nekik szeretnék bizonyítani azzal, hogy teljes erőbedobással készülök majd az élő produkciókra, amelyek komoly testi és szellemi jelenlétet igényelnek – mondja Curtis, akinek nagyon tetszik a műsor felépítése. – A Csak show és más semmi kiváló lehetőség arra, hogy hétről hétre megmutassam a közönségnek, önállóan is maximálisan helyt tudok állni ezekben a nem mindennapi kihívásokban. A felkérés rögtön megtetszett, olyan ez a műsor, mint egy felnőtt játszótér, ahol újabb hangszereken próbálhatom ki magamat, sokat tanulhatok anélkül, hogy munkának fognám fel a feladatokat. A tériszonnyal hadilábon állok, de bátran vállalom, hogy leküzdjem a félelmeimet. A labdás-zsonglőrös mutatványokban viszont remélhetőleg otthonosan mozgok majd. Itt különösen nagy hangsúlyt kap a teljesítmény, valamint extra kondíciót igényelnek a produkciók, így a nyári szezon végével ismét aktívan visszatérek az edzőterembe is” – mesélte a Borsnak a rapper.

A lap megkereste a TV2-t is, ahol bíznak Curtisben, de van B-tervük is. „Curtisszel az elmúlt években több produkcióban is dolgozott már együtt a csatorna. A korábbi műsorokban, valamint a Csak show és más semmi több hónapja tartó előkészületei, próbái során nem volt negatív tapasztalatunk, így jelenleg nem látjuk akadályát a show-ban való szereplésének. Természetesen, mint minden élő show-műsor esetében, most is készülünk tartalékjátékosokkal, így ha valamelyik szereplőnket helyettesíteni kell, arra is fel vagyunk készülve” – mondták.

Fotó: Nyikos Péter, MTI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top