Sztárok

Szabó Zsófi megvédte Nyári Diát, összefogtak az anyukák

Nyári Diát csúnyán megvádolták egy blogbejegyzésben amiatt, hogy az édesanyjára bízta kéthetes kisfiát. A sztármamik összefogtak, először Szabó Zsófi szólalt fel.

Egy blogger gyakorlatilag azzal vádolta meg Nyári Diát és másokat, hogy a szüleik nevelik a gyerekeiket, és vezetik a háztartást, hogy a fiatal anyukáknak ne kelljen feladniuk kényelmes életüket. Barok Eszter kismamablogger úgy vélte, hogy jó dolog lerántani a leplet a sztáranyukákról, akik szerinte a közösségi oldalaikon dédelgetik a gyerekeiket, de egyébként elég korán magukra hagyják őket, különböző okoknál fogva. A blogban megemlíti Szabó Zsófit is, akiben ezért felerősödött az önérzet, és az Instagramon vallott az anyaságról. 

@nyaridia írását látva rakattintottam egy cikkre, amiben engem is megemlít egy blogger. Nos, nem kizárólag ennek a lánynak, hanem azoknak a személyeknek, akik a saját küzdelmeikkel nehezen megbirkózva inkább más boldogságban keresik a “hibát” üzenném, hogy engedjétek el! Ne mással foglalkozzatok! Ne ítélkezzetek senkiről (plane nem nyilvánosan) úgy, hogy közben nem ismeritek, nem látjátok azokat a nehézségeket, amikkel (nyilván) mindenki megküzd!!! Nem mellesleg, azt hiszem több anyuka van, aki megmosolyogja azokat a szenvedő anyákat, akik másokkal példálóznak - “bezzeg ők nem olyan anyák mint mi” “nekik könnyű”, - mint sem kövesse. A negatív vélemény mindig negatív marad. Ezt ne felejtsétek el! Én inkább mosolygok, örülök mások boldogsaganak, de leginkább a sajátomnak. Akárhányszor ránézek a kisfiamra, egy pillanatra sem fog el semmilyen rossz érzés és soha nem is fogott. Minden fájdalmas szoptatas (ami szinten életem egyik legjobb érzése volt bocsi!😄)érte volt! Minden ébren töltött perc érte van! Minden egyes fájdalom a derekamban miatta van, mert imád a karomban lenni a 10 kilos fiam és amíg bírni fogom én bizony cipelem! A fogamon már alig van zománc annyit csikorgatom 😄❤️ A maradék bebi étel sokszor az ebédem és még mindig nem tudom mikor fogok végre 3 óránál többet aludni, de soha nem voltam még ilyen boldog!!!! Soha nem voltam még ennyire EGÉSZ!!! Nem érdekel, hogy nem járok “sehova”, “csak” dolgozni, akkor sem tudom utálkozva nézni pl @nyaridia posztjat, amikor koncerten van!!!!! Tudok örülni annak, ha más gyermeke átalussza az éjszakát. Tudok örülni más anyukák boldog bejegyzéseinek! Ha kritizáló posztot készültö megírni, kérlek ne felejtsétek el az írásom. A negatív biztos több kommentet generál. Az ilyen emberek szeretnek fröcsögni és együtt utálkozni. Persze ha valakinek ez kell, olvassa csak nyugodtan...Én inkább továbbra is boldog vagyok és követem a csodásnal csodásabb anyukákat, akik a boldogságukat osztják meg, (pl a két kedvencem @szentjobbi_kriszta @fitnessjunkiehu ) mert ANYÁNAK LENNI A LEGESLEGCSODÁLATOSABB A VILÁGON!!!!!!!!! ❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️ #neítélkezz #boldogvagyok #bocshaezzavar

Szabo Zsofi (@szabozsofi) által megosztott bejegyzés,

Idézünk belőle egy részletet: 

(…) Nem érdekel, hogy nem járok „sehova”, „csak” dolgozni, akkor sem tudom utálkozva nézni pl. Nyári Dia posztjait, amikor koncerten van!!!!! Tudok örülni annak, ha más gyermeke átalussza az éjszakát. Tudok örülni más anyukák boldog bejegyzéseinek! Ha kritizáló posztot készültök megírni, kérlek, ne felejtsétek el az írásom. A negatív biztos több kommentet generál. Az ilyen emberek szeretnek fröcsögni és együtt utálkozni

– írja Szabó Zsófi a közösségi oldalán, majd azt is kifejtette, hogy bizony vannak hátulütői az anyaságnak, és olyan dolgok, amihez sokszor nincs kedve, de hozzátartozik, és ő ezt vállalta, amikor tervezték a babát. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top