Sztárok

Kisbabája születhet Miklósa Erikának

Miklósa Erikáék nagyon szeretnének testvért a kislányuknak, és mivel az örökbefogadás már nehézségekbe ütközik, úgy döntöttek, természetes úton próbálkoznak.

Miklósa Erika hat éve él boldog házasságban mérnök férjével, Zsolttal. Három éve fogadták örökbe a kislányukat, Bíborkát, és mivel mindketten nagy családban nőttek fel,  szeretnék, ha lányuk is így cseperedne fel. „Bibinek is fontos, hogy ebben a szemléletben nőjön fel. Nem szeretném, hogy egyedül maradjon, arra törekszünk, hogy mindenképpen legyenek testvérei. Vagy természetes módon, vagy örökbe fogadva, de biztos, hogy lesz. Érzem” – mondta Miklósa Erika a Blikknek.

A házaspárnak szinte esélye sincs, hogy újra csecsemőt adoptálhasson, ugyanis ahhoz már túl korosnak számítanak a jogszabályok szerint, valamint hiába mentek át korábban minden vizsgálaton, újra kellett kezdeniük az összes eljárást, így újra a várólista végére kerültek. Miklósa Erika és Zsolt azonban szeretne még egy gyermeket, és hiszik, minden esélyük megvan, hogy természetes úton foganjon meg a pici.

„Biológiailag normálisak vagyunk, nincs akadálya, hogy legyen gyermekünk. Igazából Bibi is azért volt, mert Eri életkora miatt nem is akartam erőltetni, hogy kettőt szüljön” – árulta el Csiszár Zsolt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top