nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Sztárok
Így lett Scarlett Johansson közönségkedvencből sokak által gyűlölt színésznő

Így lett Scarlett Johansson közönségkedvencből sokak által gyűlölt színésznő

Ha Scarlett Johansson tehetné, valószínűleg visszatekerné az idő kerekét 2014 elejére, amikor ő volt a világ egyik legsikeresebb színésznője, és nem szegélyezték az életét folyamatos botrányok. Négy év alatt Johansson annyi botrányban volt érintett, ami másnak a teljes karrierje során is ritkán jön össze, alaposan megrongálva a saját image-ét.
TóCsa
TóCsa
f Ajánlom

Pár éve még egészen szuper lehetett Scarlett Johanssonnak lenni. A Bosszúállók és a Marvel-csapat tagjaként sikert sikerre halmozott, A nőben mindenki az ő hangalakítását dicsérte, az Under the Skinben megmutatta, hogy nem halt ki belőle a művészi ambíció, a Lucyvel pedig azt bizonyította, hogy képes egymaga hatalmas sikerré változtatni egy akciófilmet, nem feltétlenül kellenek ide a szuperhős haverok. 2014 volt az év, amikor Johansson összeházasodott francia barátjával, Romain Dauriackal, és ekkor született meg közös lányuk, Rose Dorothy. Jó volt akkoriban Scarlett Johanssonnak lenni. Mi tudott elromlani ennyi idő alatt?

Scarlett Johansson Romain Dauriackal párizsi bisztrójuk megnyitóján 2016-ban (Fotó: Mehdi Taamallah/NurPhoto via Getty Images)

2014. január

Scarlett nyolc év után otthagyja jószolgálati nagyköveti pozícióját

2014 volt a karrierje legsikeresebb éve, de már távolról látszottak a gyülekező viharfelhők. Január végén jött az első hír: Johansson sokévnyi közös munka után otthagyja az Oxfam humanitárius szervezetet. Az ok: a színésznő egy izraeli, otthon elkészíthető üdítőkben utazó cég, a SodaStream reklámarca lett, márpedig ez a cég Izrael azon részén is üzemeltet gyárakat, amelyet sokan palesztin felségterületnek tartanak, és az Oxfam elvből bojkottál minden onnan származó terméket. A palesztin ügyet támogató Oxfam és Johansson között emiatt nézeteltérés támadt, melynek eredményeként megszakították egymással a közös munkát. A színésznőt sokan kritizálták azért, hogy a jótékonysági munka és a zsíros reklámszerződés közül az utóbbit választotta, de ő kitartott a döntése mellett, mondván, nem ért egyet a bojkottal.

2017. január

Scarlett beadja a válókeresetet

Úgy fest, Scarlett Johansson nem a hosszú távú házasságok híve. A Ryan Reynoldsszal való házassága három év után, 2011-ben ért véget. A francia magazinszerkesztőnek és ügynökségi kreatívnak, Romain Dauriacnak is alig több mint két év jutott, hogy támogathassa szépséges feleségét: leginkább ő nevelte odahaza a közös lányukat, amíg a felesége a karrierjét építette. A válás okát a pár nem hozta nyilvánosságra, állítólag a közös lányukra való tekintettel. A válóper közel egy éven át húzódott, a vita leginkább azon folyt, melyiküknél legyen többet a lányuk.

2017. február

Scarlett beolvas a monogámiának

Egy Playboynak adott interjúban Johansson – nem sokkal a válása bejelentése után – arról panaszkodik, milyen nehéz, már-már lehetetlen monogám életmódot folytatni, és mivel olyan sokat kell dolgozni érte, ez azt jelenti, hogy szerinte a monogámia egyáltalán nem természetes. Mivel az ominózus interjú pont a válása bejelentése után jelent meg, többen azonnal levonták a következtetéseket, miszerint a válás – legalábbis egyik – oka az lehetett, hogy a színésznő nem bírt a libidójával, és amíg a férje otthon vigyázott a lányukra, addig ő félrelépett. Sosem tudjuk meg, igaz-e a teória, mindenesetre nem kell túlgondolni az ügyet, hogy erre a következtetésre jussunk.

2017. március

Scarlett nem elég japán

Március végén mutatták be a mozik világszerte a legendás japán anime, a Páncélba zárt szellem élő szereplős változatát Scarlett Johansson főszereplésével, és a film már jóval a premierje előtt rengeteg kritikát kapott. A főszereplő Hadnagy karakterét ugyanis a fanok japánnak gondolják, és a film készítőit sokat kritizálták azért, hogy miért egy fehér bőrű sztárnak adták a szerepet. Johansson védekezése kimerült abban, hogy Hadnagy valójában egy mesterséges testbe szorított emberi agy, és ilyen szempontból identitása sincs, de ez nem segített rajta: Hollywoodban fehérre mosást (amikor kisebbségi karaktereket fehér színészekkel játszatnak el) kiáltottak, és kész volt a botrány. Érdekes módon pont a japánokat nem izgatta különösebben Johansson kiválasztása, sőt inkább örültek annak, hogy japán helyett nem egy más nemzetiséghez tartozó ázsiaival játszattak japán figurát. A film részben a bemutatóját övező botrányok miatt csúnyán megbukott.

2018. január

Scarlett, az álszent

2017 ősze Harvey Weinstein bukásával magával hozta a #metoo és a #timesup mozgalmakat, ami januárban, a Golden Globe-gála után James Francót is elérte. A színészt többen is zaklatással vádolták meg, és ez azon nyomban elsöpörte az Oscar-esélyeit A katasztrófaművészben nyújtott alakításáért. Los Angelesben A nők menetén Johansson a beszédében felszólalt Franco ellen.

Hogy tud nyilvánosan kiállni egy szexuális zaklatás áldozatait védő szervezet mellett, miközben magánemberként vadászik az olyanokra, akiknek nincs hatalmuk?

– mondta kollégájáról. Mindez szép és jó lenne, csakhogy a színésznő háromszor is dolgozott Woody Allennel, és amikor lett volna lehetősége elhatárolódni tőle (az év elején a folyton újraéledő zaklatási ügye miatt rengeteg volt színésze határolódott el Allentől), nem tette meg, sőt még ő oktatta ki Mia Farrow-t, amiért a nő egy nyílt levélben belekeverte őt. Nem akarok és nem is tudok igazságot tenni, de tény, hogy ezek után elég álszentül hangzott James Franco nyilvános kioktatása a részéről, és ezt sokan szóvá is tették.

2018. május

Scarlett és a rossz ruhaválasztás

Bár az idei Met-gálán Johanssonénál jóval merészebb ruhákat is viseltek, mégis az ő visszafogott darabja keltette a legnagyobb indulatokat. A színésznő ugyanis Harvey Weinstein exfelesége, Georgina Chapman Marchesa-kollekciójából választott magának egy darabot, márpedig ezzel ő volt az első híresség, aki a Weinstein-ügy kirobbanása óta Marchesa ruhában mutatkozott. Johansson döntését azzal indokolta, hogy támogatni akarja a márkát, melynek élén két női tervező áll, és a férfiak bűneit el kell különíteni a párjaikétól. Ez szép gondolat, de sokan felhívták a figyelmet arra is, hogy korábban a Marchesa gyakran kötelező viselet volt azoknak a nőknek, akik Harvey Weinstein filmjeiben szerepeltek, mert a főnök a felesége ruháit szerződésben kényszerítette rá a színésznőkre, vagyis a producer és stúdiómogul zaklató természetéből az exfelesége is sokat profitált.

Johansson a Met-gálán (Fotó: Jason Kempin/Getty Images)

2018. július

Scarlett transznemű szerepe

Annak ellenére, hogy a Páncélba zárt szellem megbukott, Johansson élvezte a közös munkát Rupert Sanders rendezővel, akivel újabb közös filmet terveztek Rub & Tug címmel, csakhogy amint kipattant, miről is szólna a film, és Johansson kit alakítana benne, az internet egy része megvadult, és nekirontott a produkciónak. Az igaz történet alapján készült film ugyanis egy pittsburghi transzneműről szólt volna, aki egy bűnbandát vezetett, csakhogy a hangjukat felemelők szerint a szerepet egy valódi transzszínésznek kellett volna játszania, hiszen ők alig kapnak lehetőséget Hollywoodban. Scarlett jó szokásához híven először elég szerencsétlenül reagált:

Mondjátok meg, hogy forduljanak Jeffrey Tambor, Jared Leto és Felicity Huffman képviselőihez!

Ezzel arra utalt, hogy a felsorolt színészek komoly díjakat vihettek haza (Leto például az Oscart) transznemű alakításaikért, csakhogy nem vette figyelembe, hogy az elmúlt egy-két évben az álomgyárban a közhangulat sokat változott. Válasza csak még inkább feltüzelte az ellenzőket, és a botrány hatására Johansson végül kilépett a produkcióból. A gond csak az, hogy ezzel maga a film is széthullott, ugyanis sztár nélkül, egy ismeretlen transznemű színésszel a főszerepben egyetlen finanszírozónak sem volt csábító a projekt.

Borítokép: Scarlett Johansson a Lucy című filmben. (Fotó: imdb)

Megosztás Facebookon
[central_CentralFbLikeboxComponentWidget fb_page="https://www.facebook.com/noklapjacafe/" small_header="true" show_facepile="0" show_posts="0"]