Sztárok

Ők is elváltak? De miért? Hollywood legmeglepőbb válásai és ami mögöttük van

Vannak sztárpárok, akikről tényleg azt gondoljuk, hogy ők aztán soha, de soha nem fognak elválni. Lájkoljuk a tökéletes képeiket az Instán, felnevetünk, egy-egy cuki videón és megjegyezzük, na végre, ők nem a drámában, hanem a boldogságban élnek. Aztán jön a szűkszavú közlemény: elválnak. Van ilyenkor titok a háttérben? Nézzük a legfrissebb és legrejtélyesebb válásokat az álomgyárból!

12 hónappal a válás után vele jár a Jurassic World sztárja

Nem volt Anna Farisnél és Chris Prattnél viccesebb és aranyosabb páros Hollywoodban az elmúlt években. A korábban dundi Pratt teljesen kigyúrta magát, Marvel-hős lett belőle, aki az egyik legsikeresebb sitcom sztár, Anna Faris szívét is elnyerte. A párosnak egy kisfia született, azonban a színfalak mögött valami mégsem működött, mert Pratt és Faris 2017-ben, kereken egy éve, a válás mellett döntött. „Továbbra is szeretjük és tiszteljük egymást. Próbáltuk megmenteni a kapcsolatunkat, de csalódtunk. Nem sikerült. Abban azonban a fiunk miatt is biztosak vagyunk, hogy örökké részesei leszünk egymás életének” írták a szívszaggató közleményben.

Fotó: Profimedia, Splash

Hogy kivel randizik egy évvel a válás után a Jurassic World sztárja? Nem mással, mint a 28 éves Katherine Schwarzeneggerrel, aki a színész-kormányzó és Maria Shriver legidősebb gyermeke.

Két év, egy gyerek, egy szakítás

Röviden így foglalható össze az énekesnő Cheryl Cole és a popsztár Liam Payne kapcsolata. A páros szakítása, amit egyébként Cheryl a Twitteren jelentett be, sokakat váratlanul ért. Hogy mennyire végleges az elhatározásuk, az még kérdéses, tekintettel arra, hogy az énekesnő a foci-vb Anglia-Horvátország mérkőzés után azt írta ki a közösségi oldalára: Még nincs vége.Sokak szerint ezt nemcsak a meccsre, hanem a párkapcsolatára is értette.

Fotó: Profimedia, INSTAR Images

Bazi nagy görög válás

Emlékeztek még Nia Vardalosra, a Bazi nagy görörg lagzi főszereplőjére? Nos, a színésznő még 1993-ban ment feleségül Ian Gomezhez és idén júniusban ők is bejelentették, hogy elindították a válópert. Vardalos nem akar hangos válást, volt párjával együtt úgy döntöttek, hogy közös gyermekfelügyeletre törekednek majd.

„A legnagyobb tisztelettel váltunk külön már egy ideje. A kapcsolatunk barátsággá szelídült, így az, hogy véget vetünk a házasságunknak, teljesen békés döntés volt, amit kölcsönös egyetértésben hoztunk meg”  – írták közleményükben.

Fotó: Profimedia, SIPA USA

Igen, ők is válnak

Hihetetlen, de nagyon úgy tűnik, hogy 2018 a válások éve lesz. Geena Davis idén májusban, tizenhat év után adta be a válási papírokat a bíróságra. A szakítás oka itt is nagyon titokzatos, de a TMZ által megszerzett papírokon, a „kibékíthetetlen ellentétek” olvasható mint indoklás. Davisnek és férjének három gyermeke van, iker fiaik 14 évesek, kamaszlányuk pedig most töltötte be a tizenhatot. Pletykalapok szerint ez a házasság már régen megromlott, csak megvárták, amíg a fiaik is betöltik a tizennégyet.

Geena Davis és férje, dr. Reza Jarrahy (Fotó: Profimedia, UPI)

Jim szerint a válás

Ha már szóba kerültek a kibékíthetetlen ellentétek, akkor ne feledjük el Jim Belushi válását sem, amire idén márciusban derült fény. A népszerű színész és felesége húszévnyi házasság után döntött a szakítás mellet. Itt a hírek szerint hangos viták várhatók, mert Belushi közös gyermekfelügyeletet szeretne, azonban egykori neje a férfi „életvitelére való tekintettel” ebbe nem hajlandó beleegyezni.

Jim Belushi és felesége Jennifer Sloan (Fotó: Profimedia, Splash)

Nekik sem sikerült

„Még mindig nagyon szeretik és tisztelik egymást, és nagyon jó barátok maradnak, de közös döntést hoztak, miszerint húsz év után szétválnak. Közös fiukat továbbra is együtt nevelik majd” – ezt a közleményt adta ki idén májusban Alicia Silverstone sajtósa. A Spinédzserek egykori sztárja tizenhárom éve ment feleségül Christopher Jareckihez, fiuk, Bear Blu Jarecki pedig 2011-ben jött a világra.

Fotó:: Profimedia, INSTAR Images

Volt neje és mostani kedvese szomszédok

Jen és Ben viszi a gyerekeket karate órára. Jen és Ben cukin szorítják egymás kezét az Oscar-gálán. Ben olyan köszönő beszédet mond a színpadon, amitől nemcsak a neje, de minden nő szeme könnybe lábad. Ezután tényleg ki gondolta, hogy Ben Affleck és Jennifer Garner a válás mellett döntenek? Persze voltak előjelek, mert a férfi már Garner előtt is gyakran nézett a pohár fenekére, és volt, hogy óriási vagyont vesztett el pókeren, de úgy tűnt, hogy a színésznő mellett lenyugodott. Végül 2015-ben, alig néhány héttel a 10. házassági évfordulójuk után adták ki a közleményt, hogy a válás mellett döntöttek. Házasságukat nem tudták megmenteni, ma pedig már azt is tudjuk, hogy Affleck alig néhány hónappal a válás bejelentése után, összejött Lindsay Shookus producerrel. Idén májusban meg is vették első, közös, 19 millió dollárt érő Los Angeles-i villájukat, amely néhány utcányira található Ben régi otthonától, ahol Garner és a három közös gyermekük él még ma is.

Ben Affleck és Jennifer Garner a gyerekekkel (Fotó: Splash)

Egy gyors jegygyűrűcsere hollywoodi módra

Tény, hogy a rapper Mac Millert nem sokan ismerik itthon, de ha azt mondjuk, hogy ő volt Ariana Grande vőlegénye, amikor az énekesnő megható emlékkoncertet adott a manchesteri robbantás áldozatainak tiszteletére? Akkor sokakban felvillanhat a színpadon Ariana mellett álló férfi arca.

Róluk aztán tényleg nem gondoltuk, hogy szakítani fognak, sőt inkább az esküvőjüket vártuk. Csakhogy idén tavasszal ők is különmentek, ami pedig a legváratlanabb az egészben, hogy a szakítás után néhány héttel Ariana ujjára már egy másik híresség, Pete Davidson húzott gyűrűt.

A pia volt az oka mindennek?

Kilenc év után dobta be a törülközőt Channing Tatum és felesége, Jenna Dewan Tatum. A válás valódi okát sokáig csak találgatták, azonban nyárra egyre biztosabb lett, hogy a házaspár egyszerűen elhidegült egymástól, ennek pedig a Magic Mike sztárjának alkoholproblémája az oka. Jenna a családjuk érdekében döntött úgy, hogy kiadja a férje útját, aki bennfentesek szerint többször meg is csalta az asszonyt részegen. A pár tagadta a felröppent pletykákat, és bár Channing még a bejelentés után is próbált békült a nejével, az kijelentette, hogy részéről ez a döntés végleges.

Fotó: Profimedia, SIPA USA

Ez nem tartott sokáig, pedig…

Azt gondoltuk, hogy Jennifer Aniston Brad Pitt után kimondja valakinek újra az igent, akkor az csak olyan férfi lehet, akivel le tudja élni az életét. És Aniston várt. Hosszú évekig várt, és várakoztatta az újságírókat is, akik megannyi kamuterhességéről, és kamuesküvőjéről beszámoltak. Végül 2015-ben kimondta az igent Justin Theroux színésznek, de 2018-ban be is jelentették a válásukat. Az okokat sokan próbálták kitalálni, de talán nem lövünk nagyon mellé, ha annyit mondunk: Brad Pitt akkoriban lett újra facér…

Jennifer Aniston és Justin Theroux (Fotó: Profimedia, Splash)

Fergie a padlón, Josh újra boldog

Tavaly szeptemberben döntött a válás mellett az énekesnő Fergie és a Transformers filmek sztárja, Josh Duhamel is. Ők ketten nyolc évig voltak házasok, és közleményükben azt írták, hogy a családjuk érdekében szeretnék teljesen magánügyként kezelni a válásukat. Bár a sajtónak kiküldött levelekben még azt írták, hogy örökké egy egységes családot fognak alkotni, ez bizony hamar megváltozott, amikor Fergie megtudta, hogy Duhamelnek 10 hónappal a válásuk után új barátnője van. A himnuszba belesülő Fergie állítólag könnyeivel küzdött, amikor meglátta a lapokban Josh és Eiza González csókolózós képeit.

Josh Duhamel és Fergie (Fotó: Profimedia, StarMax)

Ki hagyná el pont őt?

Az kizárt, hogy a Dawson és a haverok sztárját, Joshua Jacksont bárki el akarná hagyni! – gondolhatták sokan, pedig így van. A színész bár soha nem vette feleségül Diane Kruger színésznőt, ők ketten 10 évig éltek együtt a legnagyobb szerelemben, mígnem 2016. júliusban közös sajtóközleményben hozták nyilvánosságra, hogy kapcsolatuk zátonyra futott, és esküvő helyett a szakítás mellett döntöttek. Kruger még abban az évben összejött a Walking Dead sorozat sztárjával, Norman Reedus színésszel, akivel az első közös gyermeküket várják.

Fotó: Profimedia, INSTAR Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top