Sztárok

Őrületből egy normális gyerekkorba – Így él most a 12 éves Suri Cruise

Már hat éve annak, hogy Katie Holmes valósággal kimenekült lányával együtt egykori otthonából, és beadta a valópert. Ezt követően Suri még egyszer találkozott apjával, Tom Cruise színésszel. Sokak szerint Katie legfőbb oka a válásra az volt, hogy lánya ne egy őrületben nőjön fel, hanem normális élete legyen. De milyen is most a tizenkét éves Suri Cruise élete?

2012 óta egyedül neveli lányát Katie Holmes. Bár a színésznő életébe azóta már kétszer is beköszöntött a szerelem, egyik párjának sem engedte, hogy beleszóljon abba, hogyan neveli kislányát, Surit. Ez pedig nem véletlen. Katie szó szerint elmenekült a volt férjétől, és nem kis csatájába telt, hogy elnyerje a lánya felügyeleti jogát. Bár Holmes már akkor is tudta, hogy két ismert ember gyermekeként Surinak soha nem lehet teljesen hétköznapi élete, szerette volna megadni erre a lehetőséget. Persze ez az út korántsem volt egyszerű. Az első évben Surit rengeteget lehetett látni, ahogyan egy bevásárlóközpontban vagy egy repülőtéren hisztizik.

Édesanyja 2012-ben még – már csak a kora és a válás okozta stressz miatt  is – sokkal többet megengedett a kislányának, mint mostanában. Surit a rendszeres hisztiről és a követelőzésről volt a legnehezebb leszoktatni, apja ugyanis a barátaik szerint elkényeztette a gyereket, és arra nevelte, hogy neki minden jár. A legemlékezetesebb hisztijét Suri egy bútorboltban rendezte, amikor anyjával együtt New Yorkba költöztek.

Alig volt hat és féléves. Úgy menekítette ki az anyja, hogy el kellett hagynia az otthonát, a szobáját, a játékait. Nem értette, hogy anyu és apu miért nincsenek együtt. És míg az apja elkényeztette, addig Katie sokkal racionálisabban akarta nevelni” – mondta a színésznő egyik barátja az In Touch magazinnak.

Katie, Tom és Suri 2011-ben (Fotó: James Devaney/WireImage)

Vagány, laza kamasz lett

Suri még csak bukdácsolva járt, de már követelte a szüleitől, hogy magas sarkú, csillámos cipőket vegyenek neki. Ez persze szinte minden kislány vágya, azonban ő nem volt hajlandó mást viselni, csak ezeket és flitteres szoknyákat. Katie azonban szerette volna, ha kislánya megtapasztalja, milyen, ha játék közben füves lesz a nadrágunk vagy sáros a kezünk. Életre és nem a felszínességre akarta és akarja nevelni ma is Surit. Ennek hatására 2014-ben húzott először tornacipőt a lábára, és ekkor született meg az az emlékezetes fotó is, ahol Suri játékosan ugrál a járdán, egyáltalán nem törődve azzal, hogy a rózsaszín harisnyáján egy hatalmas lyuk tátong.

Suri szakadt harisnyában (Fotó: profimedia)

De Katie, aki simán felszáll nagyestélyiben is a New York-i metróra, olyan hétköznapi dolgokat is megmutatott és megtanított a lányának, mint az, hogy a legtöbb embernek nincs saját szakácsa otthon, hogy milyen elmenni és sorban állni egy fagyizóban, és hogy csak azért, mert valaki ismert, nem kell feltétlenül VIP-ként kezelni. Suri pedig egyre jobban elkezdte élvezni ezt az életet.

Így dolgozik meg a zsebpénzért

Persze azért Suri Cruise életében most is vannak olyan csodás pillanatok, amelyeket a legkevésbé sem lehetne hétköznapinak mondani. Gondoljunk csak arra, hogy a vélhetőleg újra szingli édesanyja Párizsba vitte magával, hogy ott vakációzzanak és ellátogassanak számos divatbemutatóra. De nyilván nem minden gyerek lóghat együtt a Harry Potter színdarab szereplőivel sem. Ennek ellenére Suri már közel sem az a hisztis kislány, mint korábban. Vagány kamasz lett, aki imád összeöltözni az anyukájával, de már nem követeli a magas sarkú cipőket, a különleges bánásmódot. „Az én angyalkám nagyon érzékeny és jó ember lett. Minden héten azt mondja nekem: Anyu! Kérlek, szedd össze a régi játékaimat, és add oda azoknak, akik nem vehetnek maguknak játékokat” – nyilatkozta Katie 2015-ben.

Suri és Katie a Broadway kulisszái mögött, a Tony-díjas Ben Platt musicalszínésszel (Fotó: Bruce Glikas/Bruce Glikas/FilmMagic)

Ennek az új életnek a része az is, hogy Surit nem láthatjuk vörös szőnyegen vonulni az anyukájával, Katie szerint ugyanis egy gyereknek semmi keresnivalója ott. Tom Cruise kislánya olyan hétköznapi elfoglaltságoknak hódol, mint a balett, a táncórák és a kerámia.  Katie emellett elfogadásra és nyitottságra neveli a lányát. Így történt, hogy Suri négy barátnőjével együtt limonádét árult a New York Pride résztvevőinek. Egy pohárért egyébként két dollárt kértek el a lányok.

„Nagyon aranyos és kedves volt, mindenkire, aki elment előtte, mosolygott, miközben azt mondta nekik, legyen szép napjuk” – mondták a felvonulók.

Suri limonádét árul a New York Pride-on (Fotó: profimedia)

Hogyan él Cruise másik két gyermeke?

Tom Cruise és Nicole Kidman két gyermeket adoptált a házasságuk alatt. Isabella (vagy ahogy a barátai hívják, Bella) most 25 éves, míg testvére, Connor 23 esztendős. Ők mindketten úgy döntöttek, hogy teljesen normális, hétköznapi életet élnek. Bella jelenleg Londonban lakik a férjével, Max Parkerrel, akihez 2015-ben ment feleségül.

Bár sem Kidman, sem Cruise nem volt jelen az esküvőn, a lagzi és a másnapi reggeli költségeit a színész fizette. Bella, aki korábban sminkmesterként is dolgozott, végül saját pólókollekciót dobott piacra Londonban, amivel régi álma valósult meg. Connor Floridában él, közel a szcientológiai központhoz. A lakását – a People magazin szerint – az apja fizeti, és bár korábban lemezlovasként próbált meg érvényesülni, az utóbbi hónapokban inkább csak a mélytengeri halászattal és a búvárkodással foglalkozik, nem csak hobbiszinten.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top