Sztárok

Pál Dénes különleges nevet választott a kislányának, elárulta, miért

Az újdonsült apuka a Mokka adásában mesélt újszülött kislányáról, a beszélgetés alatt pedig többek között kiderült, miért a Panna Róza nevet választották a büszke szülők.

Pál Dénes áprilisban közölte a rajongókkal, hogy nemsokára apa lesz. Az énekes nagyon várta, hogy a kezében tartsa a gyermekét, erről többször is beszélt. Azt is elmondta, hogy kislánya lesz majd, de a nevet a születés előtt nem árulta el. Dénes kislánya, Panna Róza tegnap világra jött, ezt a közösségi oldalán közölte az énekes. 

Már most látszik, hogy Pál Dénes nagyszerű apa, a megosztott fotóért és szövegért pedig a rajongók is odavannak. Az énekes ma reggel a Mokkában beszélt az első élményekről, és pár paramétert is megosztott.

„Minden a legnagyobb rendben, minden tökéletesen ment, Panna pedig csodálatos, mámorban úszunk” – kezdte Dénes, majd a kislány nevének eredetéről is beszélt.

Egy hónappal ezelőtt bedobtuk, hogy mi lenne, ha két keresztneve lenne, és ez nagyon megtetszett nekünk. Nem jellemző egyikünk családjában sem.

Az énekes a méretekről is beszámolt. „Kicsit kerekíteni fogok, de 50 centivel és 2700 grammal született a kislányom.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top