Sztárok

Megszólalt az RTL Klub Ubrankovics Júlia kirúgásáról

Kolosi Péter programigazgató azt mondta, A tanár című sorozat színésznője tízmillió forintot követel tőlük kártérítésként. Azt viszont nem értik, miért, ugyanis a szerződése határozott időre szólt.

Egy hete érkezett a hír, hogy az RTL Klub kirúgta A tanár című sorozat egyik főszereplőjét, Ubrankovics Júliát. A színészőt teljesen váratlanul érte, hogy megválnak tőle, mivel alig néhány héttel a második évad gyártásának megkezdése előtt közölték vele a döntést.

Eddig csak a címszereplő, Nagy Ervin nyilatkozott az ügyben – aki szerint nem tudtak együtt dolgozni –, a csatorna nem szólalt meg. A 24.hu-nak most Kolosi Péter programigazgató beszélt a kirúgásról. Szerinte az ügynek van egy jogi és egy kreatív vetülete, nekik pedig mindkét téren nyugodt a lelkiismeretük.

Jogilag nem is kérdés, hogy mi történt. Mint minden hasonló esetben, mi egy egyéves szerződést kötöttünk, amiben volt egy opció a közös munka folytatására, melynek az a lényege, hogy egy év után az opció birtokosa eldönti, hogy kíván-e élni az opcióval vagy sem. Mi egyszerűen egy év után úgy döntöttünk, hogy nem kívánunk élni vele. Minden más, ami elhangzik arról, hogy ki hitegetett kit, számomra elég nevetséges, hiszen arról van szó, hogy nem akartunk tovább együtt dolgozni, miközben a szerződés is arról szólt, hogy egy évig dolgozunk együtt.

Ubrankovics Júlia a többi között azt kifogásolta, hogy nem jelezték neki, nem elégedettek a munkájával. Kolosi szerint ez olyan kérdés, amelyet nem lehetett megbeszélni. Hiszen ha nem találnak a helyére mást, akkor továbbra is együtt kell dolgozni, az pedig mindkét félnek rossz a beszélgetés után.

Ameddig tehát nem voltunk abban biztosak, hogy nem vele folytatjuk, addig ezt természetesen nem közöltük, viszont amint megvolt a döntés – az akkor van meg, amikor megvan a megállapodás az új szereplővel –, szóltunk is neki. Ez teljesen normális, legközelebb is így csinálnánk.

A csatorna programigazgatója hozzátette: egyszerűen nem bíztak abban, hogy hosszabb távon növelni vagy legalább szinten tartani tudnák A tanár sikerét, ha továbbra is Ubrankovics Júliával dolgoznak, ezért váltak meg tőle.

Most azért szólaltak meg az ügyben, mert úgy érezték, reagálniuk kell Ubrankovics sajtóhadjáratára. Kolosi azt mondta, a színésznő olyan információkat is nyilvánosságra hozott, amelyeket a szerződése szerint nem oszthatott volna meg, nem fordulhatott volna a sajtóhoz az ügyben. 

Arról nem is beszélve, hogy nyilvánosan sértődöttségről beszél, míg a nekünk küldött levelekben tízmillió forint kártérítést követel, hogy milyen jogcímen, azt mi magunk sem értjük.

A programigazgató szerint a színésznő igaztalan dolgokkal vádolta a csatornát és a produkciót, így ezek után ők is jogi lépéseket tesznek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top