Sztárok

Arnold Schwarzenegger komoly orvosi stábbal érkezik Budapestre

Arnold Schwarzenegger a Terminator 6. részét forgatja Budapesten. Mivel néhány hónapja komoly szívműtéten esett át, kímélnie kell magát a forgatáson.

A Spanyolországban forgatott jelenetek után Budapesten folytatja a munkát a Terminator 6 stábja – írta a Bors. A főszerepben visszatérő Arnold Schwarzenegger is a napokban érkezik a fővárosba. Mivel a sztárnak három és fél hónapja komoly szívműtéte volt,

az orvosai is jönnek vele. 

Fotó: Robert Cianflone/Getty Images

Hiába üzeni, hogy na­ponta edz a konditeremben, nem jelent semmit. Ebben az állapotban aligha vállalhat komoly akciójelenetet. Minimális igénybevételnek fogják kitenni, a többit dublőrökkel, kaszkadőrökkel és komputeranimációval fogják megoldani” – mondta a Borsnak egy neve elhallgatását kérő filmes. Az óvintézkedésekre azért van szükség, mert a szívbillentyűműtét során komplikáció lépett fel, ezért fel kellett nyitni a színész mellkasát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top