Sztárok

Esélyt kaphat a Neoton Família egykori énekesnője

A bank tárgyalásba kezdett a hitele miatt nehéz helyzetbe került Pál Évával. A Neoton egykori énekesnője reményt kapott, hogy rendbe jöhet az élete.

A Neoton Família nehéz anyagi helyzetbe került egykori énekesnőjének vasárnapig kellene elhagynia a házát, ám a határidő előtt öt nappal, kedd délelőtt sikerült tárgyalóasztalhoz ülniük a feleknek, Pál Éva haladékot kért a pénzintézettől. Az egykori énekesnő nemrégiben állt munkába a csepeli piac egyik vegyesboltjában, mivel nem hagyhatta ott a műszakot, a fia, Tamás járt el a nevében.

„Nagyon el voltam keseredve, úgy éreztem, mindent elveszítek, nem lesz fedél a fejünk felett, de most nagyon reménykedem, hogy minden jóra fordulhat. A bank meghallgatta a fiamat, ezek után összeül egy bizottság, és két nap múlva születik döntés, úgy érzem, hajlanak a haladékra – nyilatkozta a Blikknek Pál Éva. – A hitel egyébként Tamás nevén van, neki állandó munkája van a világ egyik legnagyobb telekommunikációs cégénél. Most már én is dolgozom, megkapom a minimálbért, úgyhogy ketten együtt biztonsággal tudnánk fizetni havi 100-120 ezer forintot. Remélem, ez elegendő lesz, és számít valamit a banknak, hogy már mindketten dolgozunk.”

Pál Éva nemrég kétségbeesett posztot osztot meg a Facebookon. Most elárulta, története sokakat megindított. „Amellett, hogy rengeteg levelet kaptam, amelyekben tanácsokkal láttak el, a házra is szép számmal jelentkeztek. Közel harminc érdeklődő van – újságolta Éva, aki a kilakoltatásról szóló levél kézhez vétele után rögtön meghirdette a házat, a piaci érték alatt, 38 millió forintért. – A fiam szeretné, ha minél előbb túladnánk rajta, én viszont szeretném megtartani. Annyi munkám van benne! Annak örülnék a legjobban, ha valaki a telek felét venné meg, mert már az építési engedélyt is megszereztem, hogy ikerházzá lehessen alakítani az épületet.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top