nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Sztárok
Rendőr lett az X-Faktor egykori sztárja

Rendőr lett az X-Faktor egykori sztárja

Csordás Ákos felhagyott az énekléssel, és bűnözők után kajtat Budapest belvárosában. Nem is eredménytelenül.
NLCafé
f Ajánlom

Csordás Ákos az X-Faktor 2013-as szériájában Tóth Gabi mentoráltjaként a negyedik helyig jutott, éppen lecsúszott a dobogóról. A tehetségkutató után nem pörgött a médiában, de 2015-ben még megjelent egy kislemeze, és rendszeresen turnézott, koncertezett. Csordás a Konyhafőnök VIP2-ben is feltűnt tavaly, de a mikrofon után a fakanál sem volt kézre álló munkaeszköz számára.

Ákos gimnázium után a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre járt, majd részt vett az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola iskolarendszeren kívüli képzésén, írja a Bors. A rendőri pályára tudatosan készült: középiskola alatt, diákmunkában is volt rendezvénybiztosító, de ami fontosabb, nagyapja is rendőr. Ma már Csordás Ákos is hivatásos, a budapesti ötödik kerületi kapitányság őrmestere.

Csordás Ákos | Fotó: Zsaru magazin

A friss Zsaru magazinból az is kiderül, nemrég álrendőrt fogott az egykori X-Faktoros. Egy román állampolgár magát járőrnek kiadva „igazoltatott” turistákat, akiknek átkutatta a pénztárcáját kábítószert és hamis bankjegyeket keresve. A turisták később döbbenten vették észre, hogy tízezer forintokkal rövidítette meg őket a csaló. Csordás és kollégái azonban le tudtak csapni az álrendőrre, akit le is tartóztattak.

Megosztás Facebookon