Sztárok

Janza Kata és Pesák Ádám nem költöznek újra össze

Janza Kata és Pesák Ádám boldogabbak, mint valaha, de tanultak a szakításból és a külön töltött időből. Úgy döntöttek, néhány dolgon változtatnak.

Janza Kata és Pesák Ádám két évvel ezelőtt jött össze, a jelentős, 22 évnyi korkülönbséget sokan nem nézték jó szemmel, de a pár boldog volt. Idén húsvét környékén azonban mégis úgy tűnt, hogy szétválnak az útjaik, de azóta változott a helyzet, újra összejöttek, ám ezúttal nem költöztek össze.

„Szerintem jót tett nekünk a külön töltött idő, és csak erősebbek lettek az érzelmeink. Rájöttünk, hogy a megszokás helyett mindketten inkább az izgalomra vágyunk, és szerelmes típusok vagyunk. Ezért döntöttünk úgy, hogy nem költözünk össze újra, de azt talán elmondhatom, hogy így még többet tudunk együtt lenni, és ami fontos: így jobban tudunk egymásra figyelni” – mondta el a Borsnak Pesák Ádám, aki azt is elárulta, mit tartanak a legfontosabbnak Janza Katával. „Fontos az őszinteség és a másik tisztelete. A nyílt kommunikáció. Nincs olyan, hogy valamit mi nem beszélünk meg, még akkor is, ha az a másiknak nem esik jól. Azonnali visszajelzéseket adni és kapni is fontos, hogy nem napokig gondolkodunk dolgokon” – mondta a színész.

Janza Kata és Pesák Ádám

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top