Sztárok

Megvan, ki utazhatott egy autóban VV Fanni holttestével

Kiderült, hogy ki ült a gyanúsított kocsijában a végzetes estén. VV Fanni holtteste nagy valószínűséggel végig a csomagtartóban volt.

Újabb fordulat VV Fanni ügyében. A Blikk megtalálta azt a férfit, aki a gyilkosság estéjén együtt utazott a feltételezett elkövetővel, B. Lászlóval.

„Egy közösségi oldalon hirdette meg a sofőr az utat, Budapestről ment Siófokra. A XIII. kerületben, az egyik bevásárlóközpontnál szálltam be az autójába. Csak egy hátizsák volt nálam, az végig a lábamnál volt az ülésnél. A sofőr fel sem ajánlotta, hogy tegyük be a csomagtartóba” – mesélte a tanú, akinek akkor nem tűnt fel semmilyen különös dolog.

„Bár régen volt már ez, de teljesen normálisnak tűnt a fiatalember, jót beszélgettünk végig az úton, mindenféle témát érintettünk” – emlékezett vissza a történtekre a férfi, aki akkor még nem is sejtette, mibe csöppent. Ugyanis a rendőrség gyanúja szerint a VV Fanni holtteste mindvégig a gyanúsított autójának csomagtartójában volt.

„Amikor felhívtak a rendőrök, csak pislogtam a meglepetéstől. Kihallgattak, én pedig elmondtam, amit tudok, de sok mindennel nem tudtam segíteni. Utólag nagyon fura belegondolni, hogy ott lehetett egy lány holtteste a kocsiban. Ha tudtam volna, természetesen nem szállok be, és nyilván tettem volna valamit. Nem akarom elhinni, hogy ez valóban megtörténhetett” – mondta a tanú, akinek a nevét nem közölték, a nyomozás érdekeire való tekintettel.

VV Fanni a ValóVilág villában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top