Sztárok

Így izgultak a belgák a brazilok elleni negyeddöntőn a Balaton Soundon

Tegnap a belgák kiejtették a brazilokat az oroszországi foci-vb-n. Balaton Sound ide vagy oda, az éppen itt tartózkodó belgák is kíváncsiak voltak a meccsre – így nézték a nagy összecsapást.

Mint már korábban megírtuk, a Balaton Sound szuper felhozatala miatt nagyon sok külföldi látogatja a fesztivált. Többek között belgák is, akiket különvonat hozott Brüsszelből, hogy aztán együtt bulizhassanak. A szervezők szerint körülbelül 2-3 ezer belga van a Balaton-parti fesztiválon. Nos, ez a 2-3 ezer belga tegnap a kedvenc játékosa mezében partizott, persze a meccset nem hagyhatták ki. 

Ella Eyre, Rita Ora ide vagy oda, a belga-brazil összecsapás fontosabb volt nekik, így bár a Balaton Sound területén, de a koncertek helyett a meccset nézték. Már a bejáratnál láttam, hogy több száz belga mezes szurkoló özönlik be a fesztiválra, a himnuszukat énekelve, a játékosaik nevét skandálva.

Nem csoda hát, hogy a két angol énekesnő fellépésén is egy kicsit kevesebben voltak, bár a félidőben mindenki próbált belehallgatni a koncertekbe. Mondanom sem kell, a góloknál gyakorlatilag túlharsogták az amúgy nagyon hangos zenét, nem beszélve a meccs végéről, amikor instant bulizásba kezdtek a fiatalok. Lányok, fiúk együtt örültek a válogatottjuk sikerének, mindenki arcfestéssel, zászlókkal és mezzel jelezte, hogy ő bizony most nagyon büszke a hazájára. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top