Sztárok

Nemzetek Soundja – így buliznak együtt a magyarok és a külföldiek a Balaton Soundon

A Balaton Sound igazi nemzetközi fesztivállá nőtte ki magát az elmúlt években. A világhírű fellépők miatt a világ minden tájáról érkeznek már a nézők Zamárdiba.

Balaton Sound – sokan még mindig arra asszociálnak, hogy ez egy elektronikus zenei fesztivál, és vannak, akik azért nem is látogatják, mert más zenét hallgatnak. Nos, ez már a múlté, elég csak végigpillantani a nagyszínpad fellépőinek névsorán. A világhírű zenészek pedig rengeteg embert vonzanak a Balaton partjára, és a magyarok mellett számos más nemzet képviselőivel is találkozhattunk rögtön az első napon.

A szállásomtól a fesztivál bejáratáig elsétálva már biztos voltam benne, hogy gyakorlatilag több a külföldi, mint a magyar. Belga, holland, német autók sorakoztak egymás mellett a parkolókban, ebből számos kocsi „Eurotrip” matricával feliratozva. Innentől az sem volt már kérdés, hogy a Balaton Sound területén leginkább angolul kommunikálnak majd a szórakozni vágyó fiatalok.

Oliver Heldens indította a fesztivál első napját, és ahogy azt már tőle megszokhattuk, óriási bulit csapott. Őt követte az egyik legnagyobb név a DJ-szakmában, Alesso, aki, hűen önmagához, tízezreket mozgatott meg a nagyszínpad előtt. A koncert alatt arra lettem figyelmes, hogy fiatalok tucatjai szaladgálnak és ugrálnak a saját nemzetük zászlajával, kicsit szégyelltem is magam, hogy nem egy magyar trikolórral érkeztem a buliba. Itt jött ki igazán, hogy mennyien kíváncsiak Közép-Európa egyik legnépszerűbb zenei fesztiváljára, ilyen fellépők mellett pedig abban is biztosak lehetünk, hogy jövőre is visszajönnek.

Na jó, tényleg hatalmas partit csaptak az előbb említett fellépők is, de csak ezután jött az egyik legjobban várt zenei élmény: főműsoridőben Dimitri Vegas és Like Mike lépett fel, akik szokásukhoz híven sok monológgal tarkított, szuper szettet játszottak. Persze ha már együtt ugráltam a néppel, nem hagyhattam ki, hogy ne kérdezzek rá néhány külföldinél, ők éppen melyik fellépő miatt döntöttek úgy, hogy a Balaton partján buliznak a héten. Nos, a megkérdezettek többsége a neves DJ-k miatt jött el a fesztiválra, a „válaszadók” másik felét pedig a The Chainsmokers és Big Sean érdekelte leginkább.

Ahogy az előbbi sorokból és képekből kiderül, remek első estén vannak túl a Balaton Sound-ozók. A fesztivál további napjai is szuper fellépőket tartogatnak, de nemcsak a nagyszínpad előtt érdemes tombolni, hiszen a kisebb programhelyszínek is nagyszerű nevekkel álltak elő. Érdemes letölteni a fesztivál saját applikációját is, így biztosan megtalálsz mindent, és nem maradsz le a kedvenceidről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top