Sztárok

Ezért nem akarnak negyedik gyereket Erdei Zsolték

Erdei Zsolt egykori profi ökölvívó ugyan nem bánná, ha három gyereke testvért kapna, de tekintettel van a párjára.

Erdei Zsolt szerint, ahol három gyerek hancúrozik, ott elférne egy negyedik is, de – mint ahogy azt az egykori profi ökölvívó a Blikknek elmondta – párját, Rékát nagyon megviselte, hogy mindkét közös gyerekük idő előtt jött világra, ezért sokat küzdöttek az első hónapokban.

Ő már nem szeretné kitenni magát még egy ilyen helyzetnek, amit megértek, és tiszteletben tartok

 

– mondta Erdei Zsolt.

A Magyar Ökölvívó-szakszövetség elnöke azt is hozzátette, hogy bár a ringben is nagyon kemény ellenfelei voltak, élete legnagyobb kihívása a gyerekek nevelése.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top