Sztárok

Gyengélkedik II. Erzsébet

De az udvar szerint nincs ok aggodalomra.

A Buckingham-palota, a 92 esztendős II. Erzsébet királynő első számú londoni rezidenciája közölte, hogy az uralkodó lemondta részvételét a Szent Mihály és Szent György Lovagrend alapításának 200. évfordulójára rendezett ceremónián a londoni Szent Pál-székesegyházban, mert nem érezte jól magát. A héten Nagy-Britanniában kánikulai az időjárás, naponta új, 30 fok feletti hőmérsékleti rekordokkal.

A palota szóvivője hangsúlyozta ugyanakkor, hogy orvosi vizsgálatra nem volt szükség, és a királynő a terveknek megfelelően elutazik a hétvégére Windsorba, London nyugati határában fekvő legnagyobb vidéki rezidenciájára. Az udvar illetékese azt is közölte, hogy a királynő egészségi állapota nem ad okot semmiféle aggodalomra.

A brit királyi ház valószínűleg csak azért adta ki a csütörtöki közleményt, mert feltűnt volna az uralkodó távolléte a Szent Pál-székesegyházban rendezett  ceremóniáról, és ez találgatásokra adhatott volna okot. Az udvar egyébként soha nem tesz közzé részleteket a királyi család tagjainak egészségi állapotáról.

II. Erzsébet királynő, aki április 21-én ünnepelte 92. születésnapját, és 66 éve ül az Egyesült Királyság trónján, az elmúlt napokban számos nyilvános hivatalos programon vett részt.

A királynő férje, a 97 esztendős Fülöp edinburghi herceg már csaknem egy éve visszavonult a közszerepléstől. Fülöp tavaly augusztus végéig eleget tett az előre egyeztetett programjában szereplő összes hivatalos megjelenési kötelezettségének, utána azonban már nem fogadott el meghívásokat ilyen eseményekre, bár egy-egy alkalommal azóta is megjelent a nyilvánosság előtt.

Az utóbbi években II. Erzsébet királynő is csökkentette kissé munkatempóját: nem tesz már hivatalos külföldi utazásokat, és hazai hivatali kötelezettségei közül is egyre többet átad a királyi család fiatalabb tagjainak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top