Sztárok

Istenes Bence lesz a német X-Faktor műsorvezetője

A magyar tévés vezetheti a németországi széria adásait is. Istenes Bence karrierje nagyon beindulhat.

Másfél éve költözött Németországba Istenes Bence és Csobot Adél. Bence a magyar RTL-től a német anyacéghez ment dolgozni, de ahogy akkor mondta, odakint szinte a nulláról kellett felépítenie magát. Itthon sem felejtették el: Kölnből indulva már két évadnyi Survivort elkészített a magyar RTL-lel, és magyar nyelvű vlogjai is az itthoni rajongóit szolgálják ki.

Istenes Bence Ázsiában a Survivor forgatásán

Ám a kemény munka, úgy látszik, meghozta gyümölcsét, Istenes Bencét ugyanis felkérték az augusztustól a Sky-on futó X-Faktor vezetésére. „Németországban kicsit más a műsor struktúrája, mint itthon, kevesebb az élő adás, nincsen mentorház, viszont erősebb az online jelenlét. Ami azt jelenti, hogy a tévés műsorvezetés mellett a közösségi média házigazda feladatait is én látom majd el” – magyarázta Bence a Blikknek.

„Azt, hogy egy ilyen nagyszabású műsorral debütálhatok Németországban, álmomban sem gondoltam volna. Elmondhatatlanul boldog vagyok, s mindent megteszek majd, hogy kint is olyan sikereket érhessek el, mint itthon” – tette hozzá a fiatal tévés, aki fogadkozik, esze ágában sincs végleg Németországba költözni. De ennek azért várjuk ki a végét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top