Sztárok

ÉNB vetkőzés: ezt profiként adta elő Evelin és Marci

Nem ők az elsők, akiket ilyen jellegű fotókon láthatunk, de az valószínű, hogy az Éjjel-Nappal Budapest sorozat szereplői közül Evelinnek és Marcinak ment a legkönnyebben a vetkőzés és pózolás.

Ahogy korábban megírtuk, az ÉNB szereplők Nánási Pálnak vetkőztek, és voltak, akiknek ez egyáltalán nem okozott gondot, mások viszont feszengtek a kamera előtt. Az Éjjel-Nappal Budapest két főszereplőjének, Evelinnek és Marcinak nem volt probléma, hiszen korábban már mindketten modellkedtek.

ÉNB Marcitól már kértek ennél többet is

„Elképesztő érzés volt Nánási Pállal együtt dolgozni. Nagyon jók voltak a kellékek és az a kevés ruha is, ami rajtam volt. Régebben én már modellkedtem, ráadásul akkor még ennél is kevesebb ruhában, de abból már kinőttem”  mondta mosolyogva Evelin.

Megnézem
Összes kép (3)

„Rendkívül gyorsan végeztünk, hiszen nem csak Palinak, hanem nekem is nagy rutinom van a fotózásban” – kezdte Marci, aki meztelenül még soha nem mutatta meg magát a nyilvánosság előtt és egyelőre nem is tervezi.

„Most is csak alsónadrágig vetkőztem. Ennél egyszer már kértek durvábbat is Párizsban, akkor egy sokkal többet mutató alsónadrágot kellett volna felvennem, de azt végül szerencsére nem kellett teljesítenem, mert nem volt jó a mérete” – fejezte be nevetve az Éjjel-Nappal Budapest egyik legfiatalabb főszereplője.

Megnézem
Összes kép (3)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top