Sztárok

Mutatjuk, milyen volt Meghan Markle 12 évesen

A királyi család legújabb tagjaként nagyságrendekkel nagyobb figyelmet kap,mint amilyenre színésznőként vágyott, de Meghan Markle talán most tudja csak igazán valóra váltani, amit igazán szeretne.

Hogy Meghan Markle rutinosan mozog a kamerák előtt, ez most kifejezetten jól jön neki. Bár elmondta, hogy a színészet nagy álma volt, a most előkerült videóból is látszik: nem Harry herceg miatt kezdett jótékonykodni Meghan Markle. Korábban is kiállt a jó ügyek mellett, ami azt illeti, egészen fiatalon.

Meghan Markle sok kritikát kapott azért, hogy csak megjátssza a jótékony menyasszonyt (fotó: Getty)

Egy 12 éves korában készült felvételen például arról beszél, hogy mennyire sértőnek talált egy reklámot, emiatt pedig elhatározta: ír a cégnek. 

„Néztük az iskolában a reklámot, amiből az derült ki, hogy csak a nők szoktak mosogatni. A fiúk az osztályban meg is jegyezték, hogy igen, a nők oda valók” – mondja a videón Meghan Markle, akinek ez sértette az önérzetét, igazságtalannak gondolta, mindezt pedig megírta a mosogatószert gyártó cégnek. A levél hatására végül megváltoztatták az említett reklámszöveget. 

Meghan Markle 12 évesen ezzel került be a hírekbe

Miközben a videó leginkább aranyos és talán tényleg csak odáig lehet elmenni, hogy a kritikákkal ellentétben Meghan nem csak megjátssza a jótékony hercegnét, sokan nem is erre figyeltek, hanem a külsejére. Kritizálták is érte rendesen, hogy Meghan mennyit változott, mígnem valaki odaírta, hogy vajon ki néz ki úgy 36 évesen, mint 12 éves korában? Na igen, no comment.

Nézd meg, milyen aranyos a 12 éves Meghan Markle ezen a videón:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top