Sztárok

Nyolc nő vádolja szexuális zaklatással Morgan Freemant

Nyolc másik ember is nyilatkozott a CNN-nek, akik tudtak arról, hogy Freeman hajlamos kéretlenül hozzáérni női kollégáihoz, esetleg felemelni a szoknyájukat.

Tizenhat embert szólaltat meg a CNN cikke, akik közül nyolc nő azt állítja, hogy az idén 81 éves, Oscar-díjas színész szexuálisan zaklatta őket, vagy oda nem illő módon viselkedett. Az egyikük, a Vén rókák című film produkciós asszisztense azt mondja, Morgan Freeman nap mint nap kéretlenül hozzáért, emelgette a szoknyáját, és azt is megkérdezte tőle, van-e rajta alsónemű.

Morgan Freeman (forrás: AFP / Frederic J. Brown)

Morgan Freeman idén januárban, az Amerikai Színészkamara életműdíjával (forrás: AFP / Frederic J. Brown)

A Szemfényvesztők forgatásán dolgozó nő azt mondta, kolléganőivel tudták, jobb, ha Freeman közelében nem vesznek fel kivágott ruhákat, mert biztosan megjegyzést tett volna rájuk. A CNN beszélt Freeman gyártócégének, a Revelations Entertainmentnek néhány női munkatársával is, akik hasonló beszólogatásokról, fogdosásokról számoltak be. Állításuk szerint üzlettársáról, Lori McCrearyről Freeman azt mondta, rövid szoknyájában nem lehet komolyan venni.

Sem McCreary, sem Freeman nem szólaltak meg a CNN megkeresésére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top