Sztárok

Nagy Adri kellemetlen helyzetbe került az édesapja miatt

Persze éppen ez a Vigyázat szülővel vagyok! című műsor lényege, de Nagy Adri valószínűleg nem szerette volna nyilvánosságra hozni azt a történetet, amire még ő maga is rácsodálkozott.

Nagy Adri és az édesapja a Vigyázat, szülővel vagyok című műsorban vendégeskedett, amikor sor került a kínos sztorira. „Az első repülőnapra tartottunk, mivel édesapám pilóta volt. A kétsávos úton hatalmas volt a tömeg, mindenki a reptérre akart menni. Adrinak nagyon kellett pisilnie, de az út mellett nem tudtam volna leállni sehova. Már úgy voltam vele, intézze el a kocsiban, mert előttem nyolcszáz, mögöttem háromszáz kocsi araszolt. Gondoltam, majd kitakarítom az autót, de végül kitettem a vészvillogót, majd gyorsan kiszálltunk. Ezzel megakasztottuk a sort, de nem volt mit tenni” – mesélte az apuka.

Nagy Adri döbbenten hallgatta a beszámolót, hiszen neki csak homályos emlékei voltak az esetről. „Rémlett a történet, bár nem emlékeztem pontosan, hogyan történt, de manapság elég sűrűn érint ez a témakör!” – utalt a terhességére. Az ominózus adás ma (azaz péntek este) lesz látható.

Nagy Adri és édesapja

 

 

 

Kapcsolódó cikkekTörlésSzerkesztés

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top