Sztárok

Kínos baki: Tóth Andi testéről lepergett a ruha – szerinted ez lett a veszte?

Négyadásnyi villantás is kevés volt ahhoz, hogy Tóth Andit és Rippel Ferit versenyben tartsa. Talán sok volt ez az utolsó A Nagy Duett-produkció a nézőknek?

A Nagy Duett legutóbbi adásában Tóth Andi és Rippel Feri esett ki. Noha beleadtak apait-anyait az elmúlt hetekbe, nem csoda, ha az énekesnő elsírta magát az eredményhirdetés után. Szóval, úgy tűnik, hogy mostantól a villantás más versenyzőkre marad, ami bár kétségtelenül jó beszédtéma lesz A Nagy Duett utáni napokban, talán ugyanannyira veszélyes is. Mert az sem kizárt, hogy éppen ez okozta Tóth Andiék vesztét. Erről lentebb szeretnénk, ha elmondanád a véleményedet, de előtte néhány részlet. 

Ezek Tóth Andi előző adásban viselt szettjei: 

Megnézem
Összes kép (3)

Ennek fényében érthető, hogy Kasza Tibor a legutóbbi produkció után hiányolta a dekoltázst. De idézzük pontosan:

Az elején volt egy kis hiányérzete  a zsűrinek, hogy nagyon be volt gombolva, és hiányoltuk a nagy duettet. Hogy hol vannak az ikrek.

Szerencsére menet közben azért megjött a villantás is, már amennyiben nem túlzás Tóth Andi hirtelen lekerülő szoknyáját így nevezni. Mint később kiderült, ez nem volt a terv része, állítólag véletlen baleset történt. Videón persze mutatósabb, de azért a képeken is megnézheted az énekesnő arcát. Liptai Claudia a zsűri előtt feszengő énekesnő hátsóját dicsérte, a többiek is megnyugtatták, hogy kár felöltöznie. 

„Felnőtt- és kalandfilmet láthattunk itt egyben” – mondták a zsűritagok. 

Megnézem
Összes kép (9)

 

„Nem volt direkt, örültem, hogy végre van rajtam valami, ami eltakarja mindenemet. Leszakadt, és hirtelen az életem lepergett a szemem előtt. Az első dolgom az volt, hogy megnézzem, hogy a bugyiszerű dolog, ami rajtam van, az nincs-e becsúszva tangába” – mondta adás után Tóth Andi, aki ekkor még nem tudta, hogy ez az utolsó A Nagy Duett-es fellépése. A nézők közül ezt többen kétkedve fogadták, és a hozzászólásokból kiderül, hogy a sok villantást tartják Andiék vesztének, mások szerint pedig egyszerűen ez már túlzás volt, és kínos.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top