Sztárok

Pápai Joci: „Engem ki nem raktok a zsűriből”

Eddig csak versenyzőként láttuk Pápai Jocit, A Dal, az Eurovízió és a Sztárban sztár után most A Nagy Duettben mutathatja meg, mit tud zsűritagként. Te visszahívnád a következő évadra?

A versenyzés egy dolog, egy másik, amikor a zsűriszékben kell bizonyítani. Pápai Joci A Nagy Duett négy adása során egyre komfortosabban érzi magát ebben a szerepben, ez most a legutóbbi adásban látszott leginkább. Korábban is voltak csendes poénjai, óvatos pontozásai, és sokszor olyan bereczkisen szakmai szemmel nézte az előadásokat. Most a profi zenész is megmaradt, de jobban kijött a humora és a lendülete, például amikor felállt és csatlakozott Keveházi Krisztinához egy táncra. 

Pápai Joci végre nem fogta vissza magát, és megtáncoltatta Keveházi Krisztinát A Nagy Duettben

Nem egyszer mondta már Pápai Joci, hogy szívesebben lenne a színpadon, mint a Sztárban sztár idején, de most sikerült megoldani a helyzetet. Mondhatjuk, hogy nem csak a versenyzők jöttek bele a feladatok megoldásába. 

„Most üzenek fentre, nem tudom, ki hall a vezetőségből. Engem A Nagy Duett zsűrijéből ki nem raktok, jövök ingyen is, bármikor” – mondta az énekes, és amikor látta, hogy Kasza Tibi integetni kezdett, akkor legyintve felajánlotta neki a gázsiját. 

Korábban ugyan már kérdeztük a véleményedet, hogy tetszik az idei zsűri, de a negyedik adás után talán változott a véleményed. Korábban ugyanis Pápai Joci nem volt a kedvenc, de mostanra azért látványos a változás.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top