Sztárok

A 41 éves Keveházi Krisztina ruhája alig takart valamit

Semmi kétség, hogy Keveházi Krisztina megengedheti magának a legmerészebb ruhákat is, és A Nagy Duettben ezt ki is használják a stylistok. Legutóbb néhány szalagszerűség és egy adag rojt volt a táncosnőn.

Keveházi Krisztina boldog, amikor A Nagy Duettben megmutathatja a tánctudását, mert ahogy mondja, a hangjával nem menne sokra. A háromgyerekes anyuka alakjára Liptai Claudia már a szereplők bemutatásakor is elismerő megjegyzéseket tett, majd az adások során is. Mostanra a látványhoz hozzászoktunk, de A Nagy Duett stábnak sikerült megint valami újat kihozni a balettművész adottságaiból. 

Mutatjuk Keveházi Krisztina legutóbbi fellépőruháját: 

Keveházi Krisztina ruhája mellett nehéz volt másra figyelni a legutóbbi produkciójuk alatt

Az előadás közben fesztelenül mozgott Keveházi Krisztina, látszott rajta, hogy elemében volt. Ez pedig adott némi magabiztosságot is, mivel ő maga is tisztában van azzal, hogy a hangja finoman szólva sem jó.

Keveházi Krisztina mellett szabó Ádámot egy fabábuhoz hasonlította A Nagy Duett zsűrije

Viszont a produkció után úgy tűnt, mintha Keveházi Krisztina kicsit zavarban lenne, balettmúlt ide vagy oda. 

Liptai Claudia ismét csak dicsérni tudta Keveházi Krisztina remek alakját

Itt visszanézheted, mit alakítottak a legutóbbi Nagy Duettben Szabó Ádámmal: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top