nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Sztárok
Pintér Tibor visszavenne a celebkedésből, sosem akarta ezt

Pintér Tibor visszavenne a celebkedésből, sosem akarta ezt

Pintér Tibor sokat szerepel az utóbbi időben, ebből venne vissza – legalábbis reggeli vallomása szerint. A színésznél a róla készült meztelen fotók csapták ki a biztosítékot, háttérbe vonulna.
NLCafé
f Ajánlom

Pintér Tenya meztelen fotói sokaknál betették a kaput. Még a színésznél is, hiszen, mint kiderült, nem azokat a képeket szerette volna viszontlátni, mint amelyek az egyik hetilapban megjelentek. A jelenséggel sokan foglalkoztak, többek között Balázsék is ma reggel a Rádió1-en. A műsorvezető esélyt adott Tenyának, hogy megmagyarázza, mi is történt. 

Pintér Tibor elmondta, hogy egy kicsit visszavenne a celebkedésből, hiszen ő csak arra használta a megjelenéseket, hogy egy kis hírverést csináljon a lovasszínháznak. Most azonban már úgy érzi, ez visszafelé sült el. 

Sosem akartam celeb lenni

– kezdte Tenya. „Annyi különbség van köztem és egy átlag celeb között, hogy van tartalom mögöttem, azért merem magam felvállalni. Abban hiszek, hogy az alternatív reklám kapukat nyitogat abban a világban, amit úgy hívnak, színházi világ. (…) Nagyon sok mindent elvállalok, amit nem kéne… Érzem, hogy az út most az idézőjeles megtisztulás lenne.”

Megosztás Facebookon