Sztárok

Pécsi Ildikó: Elég volt, költözniük kell!

Pécsi Ildikó és volt menye, Pártos Csilla évek óta pereskednek. A színésznő most azt mondja, kilakoltatja unokáját és annak anyját a budai lakásból.

Kilakoltatná volt menyét és unokáját Pécsi Ildikó abból a budai sorházi lakásból, mely miatt évek óta pereskedtek. A színésznő a Blikknek azt mondta, a hat év alatt kétszer adott már neki igazat a bíróság, érvényes kilakoltatási végzése van, így Pártos Csillának és Pécsi Ildikó unokájának el kell hagynia az ingatlant.

Pécsi Ildikó azt is elmondta, hogy öt éve tettek egy ajánlatot a volt menye felé, amely szerint az unoka, Csaba érettségi vizsgájáig maradhatnának a lakásban. Ennek csak az lett volna a feltétele, hogy a rezsit a lakók fizessék, emellett nyitnának egy olyan számlát, amelyhez csak Pécsi Ildikó és Pártos Csilla fér hozzá, és oda mindkét nő havonta berakna 600-600 ezer forintot, amit majd az érettségi után Csaba kapna.

Pártos Csilla ügyvédje azonban most azt mondja, amíg tart a vagyonmegosztási per, addig nincs költözés.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top