Sztárok

Avicii titkos barátnője szerint már a családalapítást tervezték a DJ-vel

A cseh modell hosszú levélben vallott kapcsolatukról. Azt írta, még mindig várja, hátha felébred ebből a rémálomból.

Tim Bergling, az Avicii művésznéven dolgozó világhírű svéd lemezlovas április 20-án hunyt el. A 28 éves zenész halálhíre az egész világot megrázta. Avicii már 2016 óta nem vállalt el élő fellépéseket, egészségügyi okokra hivatkozva, halálának pontos okát azonban nem lehetett tudni. Csütörtökön családja közleményt adott ki, a leírtak pedig arra engedtek következtetni, hogy a fiatal zenész öngyilkos lett.

Tereza Kačerová cseh modell most azzal állt a nyilvánosság elé, hogy Aviciivel egy párt alkottak, a halála előtti időben pedig a zenész odaadó mostohaapja volt Kačerová kisfiának. Sőt mi több, azt tervezték, hogy közös gyereket is vállalnak a jövőben.

A gyászoló nő egy hosszú levélben vallott kapcsolatukról. Ebben azt írta: még mindig azt várja, hogy felébredjen ebből a rémálomból. A levél szerint viszonyukat azért tartották titokban, hogy a kapcsolatuk csakis az övék legyen. Csak akkor akartak kiállni a világ elé, ha a fiatal nő egyszer végre teherbe esik.

Kačerová egy fényképsorozatot is közzétett Instagram-oldalán, ami alapján úgy tűnik, igazán idilli volt a szerelmük.

A legfényesebb csillagok égnek ki a leghamarabb

– írta a videó alá.

Tereza Kačerová (@terezakacerova) által megosztott bejegyzés,

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top