Sztárok

Radics Gigi elárulta, miért szakított a párjával

Visszatér az X-Faktorba Radics Gigi. Eredetileg valaki más vette volna át a helyét, de végül mégis úgy alakult, hogy ő lesz a következő tehetségkutatóban is az egyik zsűritag.

Radics Gigi külföldi karrierről álmodozott, éppen ezért nem mondott igent elsőre az X-Faktornak. Az énekesnő egy ideig Amerikában egyengette a pályáját, de aztán rájött, hogy itthon is építenie kell magát, ezért boldogan vállalta el a tehetségkutató szeptemberben kezdődő évadát. Az is kiderült, hogy Radics Gigi szingliként ül majd vissza a mentorszékébe, hiszen három és fél év után szakított szerelmével.  

Puskás Peti, Radics Gigi, ByeAlex és Gáspár Laci idén is együtt dolgozik az X-Faktorban

„Nehéz hónapok vannak mögöttünk, de be kellett látnunk, hogy már nem működik tovább a kapcsolatunk, így szép csendben elengedtük egymást. Mindketten nagyon sokat dolgozunk, és már nem tudtunk elég időt fordítani egymásra, ami megviselte a kapcsolatunkat. Átbeszéltünk mindent, és a különválás mellett döntöttünk” – mondta az X-Faktor régi-új zsűritagja a Blikknek

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top