Sztárok

Horváth Éva megmutatta, kivel neveli a kisfiát

Horváth Éva nem tagadja: a mai napig van olyan szituáció, amelyben a kisfiával, Kristóffal kapcsolatban más tanácsát, segítségét kéri. Nekünk most elárulta, ki ez a bizalmas személy az életükben!

Horváth Éva kisfia, az angyali Kristóf tavaly májusban érkezett a családba. Viszont hiába a földöntúli öröm, a szülővé válás kisebb-nagyobb nehézségeivel Évának is meg kellett birkóznia. „Mint minden első gyermekes szülő, a kezdetek kezdetén én is sokszor elbizonytalanodtam, és ilyen helyzetekben megnyugtató érzés volt, ha a védőnőmhöz fordulhattam, akinek a mai napig kikérem a tanácsait” – kezdte Horváth Éva, akinek természetesen családi segítsége is akad a párja, illetve a nagyszülők személyében.

Ezek a nők teljesen kikészítenek 🙂 😂 #kristof#wellness#grandmaandmommy#toomuchkisses

Horváth Éva (@evahorvathofficial) által megosztott bejegyzés,

„Ha kisebb problémákkal állok szemben, amihez nem kell szakember véleménye, a szüleim mindig segítenek, van erre egy chat-csoportunk is, ahol a gyerekkel kapcsolatos dolgokat beszéljük meg. Az egyik sokgyermekes barátnőmre is bármikor számíthatok, hiszen ő szinte mindennel találkozott már, ami velünk is megeshet” – mondta a modell, aki szakmai kérdésekben csak a gyermekorvoshoz, illetve a védőnőjéhez fordul.

„Megnyugtató érzés, hogy van egy segítőkész, lelkiismeretes személy, aki már-már családtagnak számít nálunk. Ezért is örültem, mikor hallottam, hogy a Magyar Védőnők Egyesülete a Sudocremmel közösen keresi az Év Védőnőjét, amelyre biztosan jelölni fogom őt. Legutóbb, amikor külföldön voltunk, szinte napi huszonnégyórás »ügyeletben« volt miattunk. Kristófnak különböző kiütései lettek, és kicsit megijedtem. Nem akartam a kinti orvosokra hagyatkozni, egyből a védőnőnket hívtam, de a hozzátáplálás kapcsán is többször kikértem a véleményét, hogy bizonyos trópusi gyümölcsöket például adhatok-e a kicsinek. Hál’istennek, lekopogom, de komolyabb betegsége még nem volt Kristófnak, ami talán köszönhető az anyatejnek is, hiszen még mindig szoptatom” – zárta a szavait Horváth Éva, aki a kisfiával együtt utazgat a világban, hogy megmutassa, igen is lehet gyerekkel kalandozni. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top