Sztárok

Megszólalt Avicii családja

A csupán 28 éves Avicii halála világszerte megrázta a zeneipart és a rajongókat, az internetet gyakorlatilag azonnal elborították a hosszabb-rövidebb megemlékezések és gyászbeszédek, a család azonban csak most reagált a történtekre.

Avicii 2016-ban jelentette be a visszavonulását, akkor komoly betegségre hivatkozott, azt mondta, pihennie és gyógyulnia kell, így egy időre csak magára koncentrált. Tavaly ősszel tért vissza, egyből kiadott egy lemezt, a zenéit – ahogy eddig is – hatalmas érdeklődés övezte. A rajongók azt gondolták, jobban van, ezért tért vissza, így mindenkit lesújtott a hír, hogy Avicii péntek délután meghalt. A világot megrázta a szörnyű hír, a zenésztársakon, a rajongókon és a barátokon kívül a királyi család is gyászolta a DJ-t, közös képek millióit osztották meg a közösségi oldalakon, emlékezve az egyik legtehetségesebb zenészre. Avicii családja eddig nem reagált a történtekre, de a halála után 3 nappal megtört a jég. 

„Mindenkinek köszönjük a támogatás és a szép szavakat, amiket a fiunk kapott. Hálásak vagyunk mindenkinek, aki szerette Tim zenéjét, és megőrzik az emlékét a dalain keresztül. Köszönünk minden kezdeményezést Tim tiszteletére, az összejöveteleket, a harangjátékokat, amik az ő zenéjén szóltak, az elismerést a Coachellán és a csendes pillanatokat az egész világon. Hálásak vagyunk, hogy mindenki tiszteletben tartja a magánéletünket, ezt továbbra is szeretnénk fenntartani. Szeretettel, Tim Bergling családja” – írta a közleményben a híres DJ famíliája. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top