Sztárok

Kórházba került Házibuli Attila

A Házibuli Attilával műsorvezetője kórházba került és azonnal gépekre kötötték. Szigorú utasításokat kell betartania

Drámai pillanatokat él át Tilinger Attila, miután szívritmuszavar, konkrétan pitvarfibrilláció lépett fel nála, amely hosszú órákig nem enyhült. Korábban volt már egy kisebb rohama, de azt a fáradságnak tudta be, ugyanis az utóbbi időben rengeteget dolgozott. Pár nap múlva azonban még ijesztőbb rosszullét tört rá. “Azt éreztem, mintha a szívem ki akarna ugrani a helyéről, és összevissza kalapálna. Egy óra múlva sem enyhültek a tünetek, kórház lett a vége. Azonnal vért vettek és egy olyan gépre kötöttek, ami minden értékemet figyelte – mesélte az énekes, aki igazán azért rémült meg, mert tünetei 48 órán keresztül fennálltak” -mesélte a Borsnak Házibuli Attila.

Az orvosok teljes körű kivizsgálást indítványoztak, és kiderült, a pitvarfibrilláció időnként kamrai extrákkal is társul, a kiváltó okok azonban rejtve maradtak. A szakemberek szigorú szabályokat hozta. “Minden stresszt ki kell zárni az életemből, sokat kell pihennem, gyógyszereket szednem. Egy hónap múlva lesz egy kontrollvizsgálatom, akkor kiderül, javult-e az állapotom, és talán az is, mi okozza a bajt. Nem vagyok életveszélyben, de vigyáznom kell magamra. Most nincs munka, sport, stressz, korán fekszem, mindig kialszom magam és szedem a gyógyszereket – mondta a Házibuli Attilával műsorvezetője.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top