Sztárok

Ezzel foglalkozik majd Hajdú Péter a tévézés helyett

Hajdú Péter élete nem áll meg azzal, hogy másfél év után otthagyja az ATV-t. A műsorvezető a Lokálnak beszélt terveiről.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, Hajdú Péter másfél év után otthagyja az ATV-t, és a tévézés helyett más elfoglaltságot keres magának.

Szerényen☝🏻😅😂

Hajdú Péter (@hajdu.peter.official) által megosztott bejegyzés,

„A televíziózás mellett rengeteg projektem van, amivel szívesen foglalkozom, és rengeteg időmet elveszi. Az orvosi központ már elkészült, most már csak be kell indítani. Ott van az éttermem is, amit nem hanyagolok el, illetve a miskolci sörfesztivált is szervezzük továbbra is, az ezzel foglalkozó cég egyik tulajdonosa vagyok. Emellett Törökbálinton, a Tükörhegyen is tervezek egy bevásárlóközpontot. Szóval nem fogok egyáltalán unatkozni, és a televíziózáshoz sem ragaszkodom foggal-körömmel. Ha megcsörren a telefonom, és érkezik egy szimpatikus ajánlat, akkor megyünk tovább” – nyilatkozta a Lokálnak Hajdú Péter.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top