Sztárok

Betegség és szakítás áll Molnár Anikó látványos fogyása mögött

Az egykori valóvilágos Molnár Anikó egy időben százöt kiló is volt. Most azonban látványosan lefogyott, elmondta, miért.

Molnár Anikó látványosan lefogyott, több mint tíz kilótól szabadult meg, és egyre inkább emlékeztet egykori önmagára. Elárulta, mi áll a fogyása hátterében.

„Öt évig együtt voltam valakivel, de boldogtalan voltam ebben a kapcsolatban. Emiatt állandóan nassoltam, este tizenegykor még spagettit zabáltam, és csak úgy gyűlt rajtam a bánatháj. Két hónapja úgy döntöttem, lezárom ezt a kapcsolatot, mert hiába az együtt töltött évek száma, ha két ember nem teszi egymást boldoggá, ki kell lépni belőle” – vallott titkos viszonyáról Molnár Anikó, akinek fogyása mögött a szakítás mellett egy betegség is áll. „Pár hónapja inzulinrezisztenciát állapítottak meg nálam, van egy tiltólistám arról, mit nem ehetek, de sajnos nem mindig sikerül ezt betartani. Olyankor hányinger, hasmenés gyötör, de most már jobban odafigyelek erre, és a sportot is bevezetem az életembe” – mondta el a Borsnak az egykori Nagy Ő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top