Sztárok

Hódi Pamela számára idegen az „apa” szó

Hódi Pamela a Micsoda Nők! adásában beszélt az édesapjáról, akiről nincsenek jó emlékei, sőt úgy érzi, nincs szüksége arra, hogy életében jelen legyen. Pamela azt is elárulta, mi az oka, hogy nem szeretné felvenni vele a kapcsolatot.

Hódi Pamela és Berki Krisztián kálváriája után a modellnek még nagyobb szüksége volt a családjára és a barátaira, mint valaha. Ettől függetlenül az édesapjával még mindig nem vette fel a kapcsolatot, ahogy ő fogalmazott, a nevét sem tudja, évek óta nem beszélnek, és ezen nem is szeretne változtatni. Hódi Pamela a Micsoda Nők! adásában megdöbbentő vallomást tett. 

„Ismerem, de nem tartom vele a kapcsolatot” – kezdte Várkonyi Andi kérésére Pamela.

Vannak emlékeim, de olyanok, amiket nem szívesen hozok fel. Ő szerette volna felvenni a kapcsolatot, volt is rá lehetősége, de ezt az egész dolgot nem tudtam elfelejteni, nem tudtam túllépni rajta. Ha őszinte akarok lenni, és nem akarom őt megbántani, nincs rá szükségem. Úgy nőttem fel, hogy nincs apa. Én akkor ejtettem ki először a számon ezt a szót, amikor a Nati megszületett. Ő viszont számomra egy idegen ember. Van családom, vannak barátaim, nekem ez elég.

„Anya sosem mesélt nekünk a múltról, mert nem tartotta szükségesnek, hogy ezt firtassa. Párszor próbált velünk találkozni, felvenni a kapcsolatot, aztán megint eltűnt hosszú időre, ismét visszajött. Szerintem egy gyerek életében ez nem jó. Ahogy felnőttem, észrevettem magamon, hogy nem tudtunk egymással mit kezdeni” – vallotta be Pamela, aki azt is elárulta, hogy az utóbbi időben már nem tud sírni, inkább veszekszik, de tudja, hogy ez nem jó irány.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top