Sztárok

A jövő héten térhet vissza Hosszú Katinka

Sós Csaba szövetségi kapitány szerint ott lesz a debreceni országos bajnokságon.

A jövő héten, a debreceni országos bajnokságon térhet vissza Hosszú Katinka – árulta el Sós Csaba szövetségi kapitány az SzPress Hírszolgálatnak.

„Nagy és tekintélyes lesz a mezőny, és abból kiindulva, hogy az uniós tagországok úszószövetségei számára kötelező a nyílt bajnokságok megszervezése, jó néhány külföldi úszónagyság érkezésére is fel kell készülnie a rendező városnak” – idézi Sóst az Index.

Sós szerint még egy megerősítő beszélgetésre a napokban sort kell majd keríteni Hosszú Katinkával, de úgy gondolja, hogy ezt a versenylehetőséget már nem fogja kihagyni. Arra ugyanakkor nem számít, hogy Hosszú megismétli tavalyi sikersorozatát, amikor 12 számban nyert érmet.

Érzésem szerint jó néhány 50, illetve 200 és 400 méteres számban ott lesz. Függetlenül attól, hogy ki, illetve ki nem az edzője. Meglepődnék, ha jóslatom ellenére Katinka mégsem állna rajthoz. Ha így történne, akkor mindenképpen egy hosszabb beszélgetésnek kell következnie, ahol az első számú magyar úszónak az eddigieknél komplettebb magyarázatot kell adnia az idei terveiről

– nyilatkozta Sós, aki abban is bízik, hogy Gyurta Dániel is ott lesz Debrecenben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top