Sztárok

Ármánykodás nélkül is nagyot szól majd a VIASAT új műsora, az Ide süss!

Már nem kell sokat várni, és indul a VIASAT3 új műsora, az Ide süss! A sütőverseny szereplőit még nem ismerjük, de a zsűri két tagja és a műsorvezetők bemutatkoztak, nem is akárhogyan.

Március 26-án látható az első Ide süss! adás, de a VIASAT3 új műsorának hangulatáról azért már egy kis ízelítőt kaptunk ezzel a reklámmal:

Hajós András műsorvezetőként vett részt a produkcióban, és saját bevallása szerint élvezte a forgatást, azt viszont nem gondolta volna, hogy éppen a reklámban viselt pink öltönye veri ki a biztosítékot.

„Annyi megjegyzést kaptam már az öltönyre, amire nem számítottam. De ez van, együtt tudok élni vele” – kezdte a sajtótájékoztatón, és hozzátette, hogy neki a szórakoztatás volt a szerepe, és hogy oldja a feszültséget.

Szabadfi Szabolcs, Baracskay Angéla, Sass Dani és Hajós András a magyar Sütimester, az Ide süss! sajtótájékoztatóján

„Ez volt az a forgatás, ahol nem volt helye intrikának és ármánynak, ez nem erről szól. Itt csak a profik kritizáltak, pont ettől működik ez a műsor.”

A brit Sütimester magyar verziójában is két műsorvezető kering majd a versenyzők között, ők hirdetnek eredményt. Hajós mellett Sass Dani debütál most műsorvezetőként, akit az emberek többsége a Konyhafőnökből ismer. A fent említett profik pedig Baracskay Angéla cukrász és Szabadfi Szabolcs, akit a többség csak Szabi, a pékként ismer. Ő az egyetlen a csapatból (leszámítva persze a versenyzőket), akinek ez az első tévés szereplése. 

Az Ide süss gasztroreality sajtótájékoztatója, Sass Dani és Hajós András a Panificio il Basilicóban (Fotó: Vadnai Szabolcs)

„Fogalmam sincs, mit keresek a műsorban, nem vagyok a szavak embere. Mindenkit sajnáltam, aki kiesett, de túlzás nélkül úgy gondolom, mindenki nyert, aki részt vett az Ide süss!-ben. Örültem, hogy kijutottam az étterem falai közül, és azóta jobban végzem az itteni munkámat is. A versenyzőkkel szemben az az elvárásom, ami itt, a pékségben is: ne pazarolj az alapanyagokkal, tedd bele a szíved-lelked a munkába, és nálam már nyerő vagy. A külalak nem az első, én csak egy pék vagyok” – mondta Szabadfi Szabolcs, akiről azért már most annyit érdemes megjegyezni, hogy a „csak egy pék” még a nápolyi pizzasütő versenyen is a nápolyiak csapatát erősíti, mert „csak” ennyire ért a tésztákhoz. És bár állítása szerint nem a szavak embere, biztosan lyukat beszélne bárki hasába, ha a szakmájáról kérdezik. Meg ha bármi másról.

Az Ide süss! gasztroreality sajtótájékoztatója Szabadfi Szabolcs éttermében, a Panificio il Basilicóban volt (Fotó: Vadnai Szabolcs)

Mint kiderült, készülnek a műsor kapcsán egy kis meglepetéssel is, a műsor saját süteményével, a málnás croffinnal, amelyet a műsor indulásával egy időben kezdenek majd árusítani  Illetve kaphattunk képet arról is, hogy Angéla hogyan „dob” össze egy látványos pohárdesszertet. Mellesleg megjegyezték, hogy az Ide süss! Mary Berryje az elmúlt években dolgozott Izraelben, Londonban, Michelin-csillagos éttermekben kreálta meg a tányérdesszertjeit, és Heston Blumenthallal is találkozott. Angéla jelenleg a Mák vezető cukrásza, és sokan talán a TV Paprikáról is emlékeznek rá, ő szerepelt Kovács Lázár mellett a műsorban. 

Megnézem
Összes kép (18)

A március 26-án startoló műsornak lesz egy sztáros epizódja is, és kiderült: a szigorúnak látszó Szabi pék és Angéla előtt még Ganxsta Zolee is kisiskolásként állt. 

„Angéla egy cuki vámpír, majd meglátjátok a műsorban” – jegyezte meg Hajós András, de hogy mire gondolt, azt majd meglátjuk hétfőn. 

„Jó volt a hangulat, összebarátkoztunk, de ne felejtsük el, hogy ez a műsor arról szólt, hogy valaki 5 millió forintot nyert, ezt pedig komolyan kell venni. Hiába dőlnek itt a falakból meg a piramisokból a tízmilliók, ez az öt megváltoztathatja valaki életét, és ezért nagyon keményen megdolgozott mindenki adásról adásra.”

Az Ide süss! gasztroreality sajtótájékoztatóján Hajós András élvezte, hogy amatőrként belekóstolhatott ebbe is (Fotó: Vadnai Szabolcs)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top