Sztárok

Pásztor Erzsi: A lányom gyűlölte, hogy színésznő vagyok

Az ország Janka nénije úgy érzi, hogy amit nem kapott meg lányától, azt tízszeresen kapta meg unokájától.

Peller Mariann Utazás a lelked körül című műsorának legújabb vendége, az egykori Szomszédok című sorozat sztárja, Pásztor Erzsi nyújt betekintést életének kevésbé ismert részébe. A Kossuth-díjas színésznő családi kapcsolatának nehézségeiről, karrierje mélypontjairól és sikereiről mesél a LifeTv-n. „Anyám csodálatos asszony volt, ő volt a gyerekkel, míg én vidéken játszottam” – magyarázza a színésznő, aki úgy érzi, hogy sok esetben karrierje miatt nem tudott elég időt tölteni családjával. „A lányom gyűlölte, hogy színésznő vagyok, mert nem úgy zajlott az életünk, ahogy ő akarta” – árulja el Pásztor Erzsi az interjúban.

A színésznő nagyon boldog amiatt, hogy lányával a közelmúltban sikerült tisztázniuk a korábbi sérelmeket. A sors érdekes fordulata, hogy bár a lányával nem volt felhőtlen a kapcsolata, az unoka-nagymama jó viszony viszont öröklődött a családban. A nagyszülői örömeket csak időszakosan élvezheti a színésznő, hiszen lánya családja Olaszországban él, így unokája évente csak néhány hetet tölt Magyarországon. Az egyik látogatás alkalmával Erzsi egy különleges levelet kapott tőle, amelyben köszönetet mondott nagymamájának, hogy kiskora óta belé nevelte a művészetek szeretetét és a magyarul írást, olvasást.  „Ennél nagyobb gyönyörűséget nem adhatott volna nekem” – emlékszik vissza könnyeivel küszködve a színésznő.

Pásztor Erzsi úgy véli, hogy a közönségnek köszönheti karrierje legnagyobb sikereit, ugyanis ők emelték Janka nénit a Szomszédok epizódszerepéből főszereplői szintre, amiért a mai napig nagyon hálás. Élete egyik mélypontja volt, amikor fiatal anyaként szintén színész férjét kellett támogatnia. Ez akkor belső keserűséggel töltötte el, mivel saját sikerekre vágyott. Szerencsésnek érzi magát, hogy idősebb korára ezek az elismerések beértek, csak azt sajnálja, hogy édesanyja ezeket az eredményeket már nem érhette meg. Peller Mariann új műsorának legújabb része március 11-én, vasárnap 16:30-kor lesz látható a LifeTv műsorán, ahol az is kiderül, hogy Pásztor Erzsi számára mennyire fontos a pénz, és hogyan dolgozta fel a sikereit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top