Sztárok

Kiderült, hogyan halhatott meg VV Fanni

A család ügyvédje már tudja a halál okát, de VV Fanni testét továbbra sem találják. A rendőrség viszont már nem csak egy elkövetőt keres.

Mint korábban megírtuk, egy véres kötelet talált a rendőrség abban a kocsiban, melyben VV Fannit vitték el lakásából november 20-án. A biztonsági kamerák felvételein látszik, hogy egy férfi – az előzetesben ülő B. László – a karjaiban viszi ki a lakóparkból az eszméletlen Fannit. A férfi határozottan állítja, hogy a lány ekkor még élt.

A bérelt autó átvizsgálásakor találták meg a kötelet, melyen három különböző személy DNS-ét azonosították. Fannién és B. Lászlóén kívül egy titokzatos férfi nyomait fedezték fel, aki nem szerepel a bűnügyi nyilvántartásban, tehát nincs priusza.

VV Fanni a ValóVilágban

„Vérnyomról a kötélen csak Fanni esetében beszélhetünk, a másik két DNS-t bőrhámból vagy izzadságnyomból nyerték. Nyilván nem véletlenül vannak rajta feltehetően tenyérből származó bőrhámsejtek és izzadságcseppek. Egy vagy akár több ember dolgozhatott ezzel a kötéllel” – fogalmazott a lány családjának ügyvédje, aki Bors kérdésére megerősítette: Fannit megfojtották.

B. László ügyvédjét eközben kizárták az eljárásból, és a továbbiakban tanúként hallgatják meg. Az ügyvéd a gyanúsított nagybátja, és a lap úgy tudja, a rendőrség a család minden férfi tagjától DNS-mintát vesz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top