Sztárok

Székhelyi Józsefet a színpad tartja életben

Jó híreket kap az orvosaitól, de igencsak megviseli a kemoterápia Székhelyi Józsefet. A színész azt is elárulta, hogyan segít neki a munka egészséges maradni.

Hónapokkal ezelőtt diagnosztizálták áttétes tüdőrákkal Székhelyi Józsefet. A Jászai Mari-díjas színművész nem keseredett el, bátran nézett szembe a kórral és a hosszú, nehéz gyógyulással. „Éljen az élet, és dögöljön meg a rák!” – nyilatkozta korábban Székhelyi.

A színész az elmúlt időben sem csüggedt, pedig még nem győzte le a gyilkos kórt. „Van egy protokoll, amin végig kell trappolni, és természetesen még nem látható a vége. Középtájon vagyunk, tudja a jóisten, hogy meddig tart a küzdelem” – árulta el a Borsnak a férfi.

Székhelyi József

„Az a típusú rák, ami nekem adatott, percek alatt fel szokta zabálni a pácienst. De az onkológia zsenialitása következtében ez nem történt meg. Az a szer, amit találtak erre a nyavalyára, rendkívül hatékony, nagyon erős, a ciánnal vetekedő méreg” – tette hozzá Székhelyi, aki szerint daganata már a harmadára összement.

Bármilyen nehéz is a kemoterápia, a színházba mindig örömmel megy be. Úgy érzi, az, hogy dolgozik, nagyban segíti a gyógyulását. „Ez nekem terápia! Csodálatosan szép szerep, csodálatos darab. A Mr. Green és a Halpern életben tartanak. Szó szerint. A szakmai aktivitás fontossága és a nem betegségtudatos lét a legnagyobb ellensége ennek a szörnyű nyavalyának” – árulta el Székhelyi, aki nem engedi, hogy óvodás lánya látogassa a kórházban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top