Sztárok

Balázs Pali: Még mindig szeret hazavinni a közönségem…

Nagy szavak következnek, Balázs Pali ugyanis valami olyat tesz a közönségéért, amit sok előadó már nem.

Azt írja Balázs Pali hírlevele, hogy: „Sokan csak hangoztatják, hogy számukra a közönség a legfontosabb, de amikor áldozni kell rájuk, akkor alább hagy a lelkesedés. Nem úgy a romantikus dalok hazai nagyköveténél! Mivel Pali pontosan tudja, hogy közönségének fontos az, hogy kedvencüket bármikor hazavihessék, ezért hajlandó a tendenciákkal is szembe menni.”

Tény, hogy manapság nem divat lemezt és úgy egyáltalán CD-t sem kiadni, de a trendnek ellene megy Balázs: 12 dalos albumot jelentetett meg. „Mivel a közönségemnek mindig is fontos volt, hogy kézben is fogható legyen a művészetem, ezért nem is volt számomra kérdés, hogy fizikai formában is kiadom az új lemezt.

Engem még mindig szeret hazavinni a közönségem a koncertek után, szeret nézegetni, megfogdosni, simogatni, kitenni a legkedvesebb vitrinjébe, ahol folyamatosan láthat és bármikor meg is hallgathatja a megjelent CD lemezeken szereplő  dalaimat.

Úgy érzem, ezen az új albumon tudtam, lelkileg és művészileg a legjobban kiteljesedni. Benne van a szívem, lelkem a szenvedélyem a környezetemet ért minden hatása  a szövegekben  a dallamokban. Bátran kijelenthetem, hogy életem eddigi legszínvonalasabb albumát nyújthatom át 2018-ban a közönségemnek” – írja. 

„Régi hagyományt követve a hölgyek ünnepén lát napvilágot a lemez. Ami közös ezekben a szerzeményekben, hogy minden dal pozitív, még a lírai szerzeményeket is az életöröm hatja át. Úgy érzem, ezzel a 12 új,  ropogós romantikus dallal egyfajta mentőövet is dobok azoknak, akik most épp lent vannak, hiszen ha velem tartanak, garantált a motiváció és az élet-szeretet.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top