Sztárok

Vele pihen az Oscar után Borbély Alexandra

Borbély Alexandra elmúlt pár napja izgalommal és legfőképp sok utazással telt, így most pár napig még Amerikában marad kicsit, ahol a pihenésé lesz a főszerep.

Bár a Testről és lélekről nem nyert Oscart, azért így is büszkék lehetünk, hogy a világ legjobb idegennyelvű filmjei közé választották a magyar alkotást. A rendező és a producer mellett a film főszereplője, Borbély Alexandra is felvonult a vörös szőnyegen, ahol gyönyörű ruhát viselt.

A színésznőt a párja, Nagy Ervin is elkísérte Los Angelesbe. A sok izgalom és utazás után pedig kihasználják a maradék pár napot, és együtt pihennek. Borbély Alexandra egyébként már meg is kapta a következő szerepét, amit hazatérve el is kezdenek forgatni.

🌊

Alexandra Borbely (@szandraborbelyova) által megosztott bejegyzés,

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top