Sztárok

Lopott autóval gázolták el a Neoton dobosát

Bardóczi Gyula mindkét lába megsérült mégsem indít pert a gázoló ellen.

A Bors kiderítette, hogy egy visszaeső, autótolvaj bűnöző gázolta el a zebrán még decemberben Bardóczi Gyulát. A férfi ellen már vádat is emeltek. Mivel a Neoton korábbi dobosának mindkét lába megsérült, egyik bokája el is tört, azt javasolták neki, hogy indítson polgári pert kártérítésért az elkövető ellen. A dobos azonban azt mondja, épp elég, amin eddig keresztülment, és azért sem tud pert indítani, mert járni sem tud rendesen a gázolás óta.

Eddig csak annyit lehetett tudni a balesetéről, hogy a cserbenhagyót elfogta a rendőrség. Azóta az is kiderült, hogy körözött bűnöző. „Lopott rendszám volt az autón, amivel elgázolt. Az a férfi találta meg a kocsit, aki a zebrán a segítségemre sietett. Volt annyi lélekjelenléte, hogy felírta a kocsi rendszámát. Később bejött hozzám a kórházba, akkor mondta meg, hogy a gázoló nyomába eredt, valamiért tudta, melyik környéken kell keresni az autót, meg is találta ott” – mondta a lapnak Bardóczi Gyula.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top