nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Sztárok
Singh Viki intim helyre tetováltatott, itt a kép

Singh Viki intim helyre tetováltatott, itt a kép

Nem ez az első alkalom, hogy Singh Viki tetováltatott, ezúttal azonban rögtön három helyre. Az egyik.
NLCafé
f Ajánlom

Singh Viki életében a spiritualitás fontos, erről már beszélt annak kapcsán, miért visel piros fonalat a csuklóján, de szóba került a korábbi tetoválásainál is. Az eddigi öthöz most három új szimbólum került fel az énekesnő testére.

„Mindhárom tetkó egyfajta üzenet és emlékeztető számomra” – mesélte nekünk Singh Viki, akiről legutóbb a Sztában sztár versenyben is kiderült, milyen pozitívan szemléli az életet. A nehézségek leküzdésére pedig büszke. Ennek is szólnak a tetoválások.

A lábfejemen a patience, azaz türelem az arra figyelmeztet, hogy legyek türelmesebb önmagammal és másokkal is, ne akarjak mindent azonnal. A mosoly jel a jobb kezemen van, azzal írok, így mindig szem előtt van. Mosolyra sarkall, azt sugallja, hogy az élet szép.

De ezeken kíül van egy intimebb tetoválása is. 

2 Fotó megtekintése

Singh Viki intim helyre tetováltatott, itt a kép

Singh Viki három tetoválást csináltatott, kettő ebből jól látható helyre került
Még több +
Singh Viki három tetoválást csináltatott, kettő ebből jól látható helyre került
Még több +

„Az intimebb helyen látható love yourself egy rejtett helyen lévő mantra, hogy szeressem és fogadjam el magamat. Hosszú éveken át küzdöttem ezzel, de mára sokkal pozitívabban szemlélem a dolgokat.”

Singh Viki megmutatta a szexi tetoválását

Megosztás Facebookon