Sztárok

Nem nyomoznak tovább Nótár Mary ügyében

Hosszas vizsgálódás után elkaszálta a rendőrség Nótár Mary feljelentését. Az énekesnő azonban nem hagyja annyiban.

Egy évvel ezelőtt vádolta meg korábbi menedzserét Nótár Mary azzal, hogy a férfi fogva tartotta XVII. kerületi házában, illetve hogy ennek következtében elvetélt. Az ügy hátterében az áll, hogy Mary ki akart ugrani a Lakatos család vezette Skyforce Managementtel kötött szerződésből, és a vita elfaljult. Innentől mindkét fél máshogy emlékszik.

Lakatosék szerint nem volt sem fogva tartás, sem testi sértés, és a család jó hírnév megsértéséért és elmaradt jogdíjakért be is perelte Nótár Maryt mintegy 80 millió forintra.

Nótár Mary

A rendőrség pedig hosszú nyomozás után az eljárás megszüntetéséről döntött, tehát Mary menedzsereinek adott igazat. „Bűncselekmény hiányában megszűnt végre ez a csúnya ügy. Nagyon nagy elégtétel ez a családunknak” – mondta Lakatos Róbert a Borsnak.

Nótár Mary ügyvédje útján annyit közölt, hogy meg fogják támadni a határozatot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top