Sztárok

Ismét nemi erőszakkal vádolják a Backstreet Boys egyik tagját

A Backstreet Boys egykori tagjáról egy korábbi kolléganője állítja, hogy a popsztár megerőszakolta.

Az Index számolt be róla, hogy rendőrségi vizsgálat indult Nick Carter, a kilencvenes évek végén, kétezres évek elején rendkívül népszerű Backstreet Boys egyik volt tagja ellen.

Tavaly novemberben egy Melissa Schuman nevű énekesnő írta meg blogján, hogy Carterrel 2003-ban közösen dolgoztak egy tévéfilmen. Jó kapcsolat alakult ki közöttük, ezért csókolózni kezdtek, Carter pedig ezek után orális szexre kényszerítette, majd megerőszakolta a nőt. 

A Backstreet Boys tagjai. Nick Carter a kép közepén látható (Fotó: Getty Images)

Schuman az esetet követően a menedzseréhez fordult, és feljelentést akart tenni, de a menedzser lebeszélte erről, mondván, a sztárnak nagyon jó ügyvédei vannak, az egész hercehurca pedig úgy emberileg, mint szakmailag sokat ártana Schumannak. 

Carter a blogposzt megjelenését követően tagadta a vádakat. A popsztár és egy barátja ellen egyébként már 2006-ban is vizsgálat indult, miután állítólag közösen erőszakoltak meg egy nőt egy partit követően. Az akkori vádakat végül nem megfelelő bizonyítékok hiányában ejtették.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top