Sztárok

Judy platinaszőkére váltott

Talán fel sem ismernéd az utcán a Groovehouse énekesnőjét, Judyt, mert annyira más lett platinaszőke hajjal. Az énekesnő tudatosan változtatott.

Az elmúlt húsz évben, amióta Judy a Groovehouse énekesnője, a rajongói még nem láthatták így. A Fem3Caféban is meglepte a műsorvezetőket a platinaszőke haja, hiszen őt másképpen szokták meg. 

„Ahogy az ember öregszik, egyre jobban áll a világosabb. Most már szoliba sem járok, már napra sem megyek” – mesélte a változásról Judy, és szóba került az is, hogy a az együttes másik tagja, Kárpáti Zsolt gyakorlatilag észre sem vette a változást, pedig az igen látványos. 

Hát, mert ez szépen lassan alakult. Először elmentem, hogy egy kicsikét csak a végét fessük, így lett ombre. Aztán kicsikét feljebb, de az a baj, hogy mindig, amikor a teteje egy kicsit barnább maradt, az nem jó, mert sok látszott a lenövésből, és két hetente kell járni, de annyi időm nincs. És akkor lassan szőke lett.

Judy hajevolúciójából néhány lépés: 

Megnézem
Összes kép (6)

Régebben nagyon idegen volt az énekesnőnek, amikor világosítani akarta a haját, és egy kísérlet után lemondott erről a tervéről. Most viszont azt gondolja, megérett az idő és ő is a változásra, és sokat számít a fazon is. 

Judy platinaszőke lett

Kárpáti Zsolt viszont gyakorlatilag nem változott az elmúlt két évtizedben, és erről is beszéltek a Fem3Café reggeli adásában, meg arról, hogyan ünnepli az együttes az évfordulót.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top