Sztárok

Teória Gyurta Dani és Cserpes Laura szakításáról

Január második felében kiderült, hogy Cserpes Laura és Gyurta Dani közel másfél év után szakítottak. De mi lehet a szakítás mögött?

A Bors mai cikke boncolgatja Cserpes Laura és Gyurta Dani szakítását. Azt írják, hogy bár az énekesnő január közepén még közös fotót posztolt a szerelmével, úgy tudni, ez már csak felidézése volt a szép románcnak. Gyurta Da­­ni vizes képein korábban fel-felbukkant Laura is, de a szakítás óta nem posztolt semmit, ami szerelmi bánatra utalna. Ellentétben a szőke szépséggel, aki látványosan szenved. Közösségi oldalán egyre inkább az összetört szívű Laurát mutatja.

A Bors kereste Cserpes Laurát és Gyurtát is, akik továbbra is mély hallgatásba burkolóztak a szakításukkal kapcsolatban, még szerencse, hogy Gelsei Bernadett párkapcsolati specialista segített nekik megfejteni a helyzetet, e szerint Laura viselkedéséből jól kivehető, hogy ő éli meg nehezebben az elválást. „Egy párkapcsolatban valamelyik fél mindig jobban szeret, mint a másik. Ha szakításra kerül a sor, ő nagyobbat is sérül – mondta Gelsei Bernadett. – Ez a gyász és az elköszönés folyamata is lehet, de az is, hogy reménykedik a folytatásban, és még nem sikerült elfogadnia a tényt: valami véget ért. Ez megérintheti a fiút, ha nem volt elég biztos a döntésében, de az is lehet, hogy idegesíti, vagy abszolút helyén kezeli a dolgot – vélekedett, majd rávilágított, hogy Gyurta Dani inaktivitása nem jelenti azt, hogy nem szenved: – A férfiak nem szeretnek ilyeneket megosztani, magukban rendezik el ezt, de ez nem egyenlő azzal, hogy nekik könnyű.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top