Sztárok

Színésznek csak módjával nevezhető – a 40 éves Ashton Kutcher igazi guru

Ashton Kutcher a mozis és tévés munkái alapján nem tartozik a szakmája élvonalába, de ez korántsem jelenti azt, hogy a ma negyvenéves sztár a hírnevük miatt híres celebek táborát gyarapítja. Inkább azt lehet mondani, hogy ő egy kicsit másképp csinálja, mint a többiek.

Hosszú ideig ő volt a legjobban kereső tévészínész, rögtön pályája elején főszerepet játszhatott egy-két mozis kasszasikerben, a magánélete elválaszthatatlanul Hollywoodhoz köti, A-listásnak mégsem lehet nevezni, sőt igazából még főállású filmsztárnak sem – és ez nem is feltétlenül csak amiatt van így, mert az igazi halhatatlansághoz szükséges szerepek így sem akarnak összejönni neki, hanem talán amiatt is, hogy a színészet egymagában le sem kötné. Negyvenéves lett Ashton Kutcher, aki messziről csak egy szerencsés szépfiú, közelebbről nézve viszont a sztárvilág egyik legérdekesebb különce, ugyanis mintha pont fordítva élné az életét, mint a kollégái: míg náluk első a filmes karrier, és csak aztán jöhet a család meg esetleg néhány egyéb próbálkozás, a mi emberünknél a feleség és a gyerekek állnak legelöl, a különböző vállalkozások pedig legalább olyan fontosak, mint a kamera előtt nyújtott teljesítmény. Vagy talán már fontosabbak is.

Ashton Kutcher – Fotó: Getty Images

Ilyennek született

„Ha egyvalamivel kellene jellemeznem magam, az az, hogy szeretek próbálkozni. Ennek szerintem az a fő oka, hogy apám is mindig több vasat tartott egyszerre a tűzben. Másfelől viszont nem akarok elbukni sem. Ha valami nem sikerülne – mondjuk lefújják a sorozatot, amiben játszom, vagy nem jön össze a filmes karrier –, kell egy B-terv, így aztán belefogtam másba is. És hát egy félórás szitkomon eleve csak heti 30 óra munkája van az embernek, szóval sok idő marad malmozni, én pedig ezt valahogy mindig munkával töltöm ki.” Ezt még karrierje elején, az Azok a 70-es évek – show és a Pillangóhatás szereplőjeként nyilatkozta Kutcher annak kapcsán, hogy olasz éttermet nyitott Dolce néven, és ennél jobban tényleg nem nagyon lehetne leírni, ki is ő.

A háromgyerekes családba, egy kétpetéjű ikerpár egyik tagjaként született majdani sztár tulajdonképpen a színészetbe is egy ilyen B-tervet építgetve csöppent bele, ugyanis hiába volt a középiskolában is tagja a színjátszókörnek, eredetileg biomérnöknek készült, hogy gyógymódot kereshessen szívizomelfajulásban szenvedő fivére betegségére. A már ekkor is több lábon álló – tanulmányait például nyári munkákból és véradásból finanszírozó – ifjú hallgató azonban egy kocsmában megismert ügynök biztatására benevezett egy modellversenyre, amelyet aztán meg is nyert, a kifutóktól pedig már csak egy lépés volt az első meghallgatás, amit gyorsan követett a tévés siker, majd a mozis áttörés.

Ashton Kutcher 1999-ben – Fotó: Getty Images

Jól beszállt az internetbe, mint Vágási Feri

Idáig persze a történet még viszonylag átlagosnak mondható, hiszen nem egy sztár érkezett szinte véletlenül Hollywoodba, de ahogy a fenti idézetből kiderül, Ashton Kutcher teljesen más úton járt, mint a többiek: abban az időszakban, amikor másokat csak az olvasópróbák izgatnak, ő nem volt szívbajos kandi kamerás műsort készíteni az MTV-nek (ez lett a Punk’d), a már említett olasz étterem mellett pedig nyitni egy japánt is, majd olyan elánnal ugrani bele a vállalkozói létbe, hogy az egy átlagembernek a teljes idejét felemésztette volna. Hogy egészen pontosak legyünk, Vágási Ferihez hasonlóan Kutcher is az internetbe szeretett volna beszállni, csak épp a Gazdagrét és Los Angeles közti különbségből fakadó helyzeti előnyét kihasználva ő a legdaliásabb magyar nyomdásszal ellentétben nagyot is ment ezen a vonalon.

Hogy mi mindenben érdekelt a színész befektetőként, azt felsorolni is nehéz – a több mint félszáz cég között ott az Uber, a Skype, a Foursquare és a Fab.com is, meg még egy rakat újabb startup, amelyekből az ő szimatát ismerve pár éven belül valószínűleg világszenzáció lesz, ugyanis a régebbieken is dollármilliókat keresett. Persze az aranykezű Ashton sem kerülheti el, hogy néha mellényúljon – a Snapchatbe mondjuk háromszor is bevásárolhatta volna magát, de saját bevallása szerint „nem értette meg” a vállalatot, úgyhogy mindannyiszor kihagyta a lehetőséget –, egy rossz húzására azonban legalább öt jó jut. És sokszor nagyon erőlködnie sem kell ezért: az Airbnb-től például azért vásárolt 2,5 millió dollárért részvényeket, mert miután elvált Demi Moore-tól, a website-on keresztül bérelt magának lakást, és megtetszett neki a szolgáltatás.

Demi Moore és Ashton Kutcher  2011 januárjában – Fotó: Getty Images

Az első viszont csak a család lehet

Apropó, Demi Moore. Noha a magánéletével kapcsolatban elég diszkrét Ashton Kutcher, ahhoz azért kellően nyíltan éli, hogy tudjuk róla: csinálhat akármit a dupla fenekű karrierjében, a családja nemcsak a színészetnél, de még a vállalkozósdinál is előbbre való számára. Akkor persze még mindenki az esztelen szépfiúról szóló sztereotípiáit látta igazolva, amikor 2005-ben összeházasodott a nála 15 évvel idősebb sztárral, de ha nem is tartott örökké, azért tartósnak bizonyult a kapcsolat, a válás után pedig hamarosan újra elkötelezte magát, ezúttal az Azok a 70-es évekshow-ban a barátnőjét játszó Mila Kunis mellett, és egyáltalán nem lenne meglepő, ha ez már tényleg örökre szólna. Az legalábbis erre enged következtetni, hogy felesége és két kisgyermeke anyja szemmel láthatólag nem a levegőbe beszélt, amikor azt nyilatkozta: tulajdonképpen még ennyi idő után is a mézesheteiket töltik.

A legtöbbet viszont mégiscsak épp az mond arról, milyen szerepet játszik a családja az életében, hogy minden közvetlensége ellenére mennyire határozottan védi őket, ha úgy hozza a szükség: amikor nyáron a hazai rendezésű vizes világbajnokság közönségében tűntek fel, a gyerekeiről készült fotók miatt Kutcher még a magyar sajtónak is nekiment. Ez persze megint nem az a tipikus celebhúzás, de hát ő már csak ilyen – amúgy pedig az vesse rá az első követ, aki szerint nem neki volt igaza (nem véletlen, hogy nagyon nem is szállt vele szembe senki).

Ashton Kutcher és Mila Kunis 2017 decemberében – Fotó: Getty Images

Néha elsétál pár kamera előtt is

Ja igen, mindeközben azért zajlott az a bizonyos színészi karrier is. Nos hát, öö, az olyan, amilyen: Charlie Sheen kényszerű távozása után 2011-ben ugyan leesett Ashton Kutchernek a Két pasi – meg egy kicsi főszerepe, ami jó nagy szenzáció volt (ennek köszönhetően lett ő a legjobban fizetett tévés színész), egy elég rossz filmben pedig eljátszhatta Steve Jobsot is, de ezt leszámítva leginkább olyan rossz filmekben látható, amelyekben még csak nem is Steve Jobsot játssza. Sőt, ami azt illeti, az elmúlt hat évben az Apple-alapítóról szóló drámán kívül rendes mozis alakítása nem is volt, a Két pasi után inkább maradt a tévénél a The Ranch című, nem éppen Breaking Bad-szintű sorozat kedvéért, szóval ezen a vonalon inkább csak fellángolások jellemzőek rá.

Közben viszont remekül elvan a céges ügyeivel, egészen pontosan annyira, hogy már külön tanácsadói csapatot alkalmaz a befektetéseihez, és olyan jeles személyiségek kérdezgetik tőle, hogy mi a titka, mint Arianna Huffington (Kutcher fő tippje az, hogy reggel először a saját e-mailjeinket kell megírni, a beérkezettek megválaszolásával csak ez után szabad foglalkozni), szóval ki tudja, még az is lehet, hogy végül teljesen átvedlik üzletemberré. De persze ugyanígy az sem kizárt, hogy a több lábon állás jegyében most inkább a filmes vonalon erősít majd nagyot, elvégre tőle ez is kitelne. Két dolgot viszont majdnem biztosra vehetünk – az egyik az, hogy a családjának nem fordít hátat, a másik pedig az, hogy a régi félelmét elfelejtheti: elbukni már sehogy nem fog, és ez így is van rendjén, mert ahhoz túl eredeti figura.

Ashton Kutcher és Arianna Huffington – Fotó: Getty Images

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top